Eltűnt Koós János özvegye, Dékány Sarolta - Aggódnak a barátok

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt -
Dékány Sarolta Koós János elszigetelődés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már egy ideje semmilyen módon nem lehet elérni Koós János özvegyét. Az egykori táncdalénekes barátai aggódnak Sarolta miatt. 

Mint azt tudjuk, 2019 márciusában elhunyt Koós János. Özvegyét nagyon megviselte a tragédia, hónapokkal később is kínozta a fájdalom. Pár hónappal Koós halála után Sarolta interjút adott, melyben elárulta: hallja a hangját, sokszor emiatt aludni sem tud.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Egy ideje azonban semmit nem tudni Saroltáról. A hírek szerint eladta egykori otthonukat, és lánya, Réka közelébe költözött. Megváltozott a vonalas és a mobilszáma is, így senki sem tudja őt elérni - Koós János egykori barátai sem. Poór Péter most aggodalmát fejezte ki az asszony miatt:

"Nem tudok róla semmit, amióta Jani meghalt. Saci visszahúzódott a csigaházába, nincs róla hírünk. Nagyon ritkán találkozom egy-egy fellépésen a lányával, Rékával, de komolyabban nem volt időnk beszélgetni. Egy elképesztő formás és gyönyörű énekesnő volt Saci, de amióta Jani elment, összetört és magába fordult. Remélem, ha vége ennek a járványnak, végre tudunk beszélni, találkozni Sacikával.

Jani tényleg a legjobb barátom volt, még a legnagyobb slágeremet is kölcsön adtam neki, ami olyan sztárt csinált belőle a Szovjetunióban, mint Amerikában Elvis Presley. A Fekete vonatot kérte kölcsön eredetileg csak egy fellépésre, de végül akkora siker lett, hogy írtak hozzá egy orosz fordítást, ami hatalmas sláger lett a keleti blokkban. Ilyen önzetlenek voltunk mi Janival" - mondta Péter a Ripostnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.