Március a böjt hava

Forrás: Shutterstock -
böjt lemondás bűnbánat megtisztulás magazin nagyböjt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az advent, a karácsony, a szilveszter, a farsang a nagy eszem-iszom és dínomdánom hetei, még akkor is, ha idén valószínűleg kissé szolidabban teltek az ünnepek mindenkinél, mint a megszokott. Február közepe táján azonban beköszönt az önmegtartóztatás időszaka, azaz a böjt.

A nagyböjt a húsvétot megelőző negyvennapos időszak, amikor a keresztény világ bűnbánatot tart, elmélyíti hitét, az asztalára szánt ételeket pedig igencsak megválogatja. A böjt voltaképpen a lemondást és a megtisztulást testesíti meg,

a korábbi időkben ilyenkor se húst, se tejterméket, se tojást nem fogyasztottak a hívők.

Ha azt gondolnánk, hogy ez hatalmas áldozat, akkor elárulom, hogy még a XX. században sem volt ritka, hogy a böjti időszakban a felnőttek, a negyven nap alatt, mindössze negyvenszer ettek, azaz napi egyszer. Ezek a hívők egész alkonyatig nem vettek magukhoz ételt, mindössze este lakhattak jól – akkor is csak a böjt szabályait betartva.

Mikor van nagyböjt 2021-ben

A nagyböjt időszaka minden évben máskorra tehető. Kezdete hamvazószerda napjára esik, vége pedig a húsvét előtti utolsó szombat, azaz nagyszombat. Mivel hamvazószerda mozgó ünnep, így a böjt kezdetének sincs fix dátuma.

2021-ben a nagyböjt február 17-én kezdődött és egészen április 3-ig tart,

tehát elmondhatjuk, hogy a március teljes egészében a böjt hava lesz.

Ha azonban valaki most gyors számlálásba kezd, annak hamar kiderül, hogy a hamvazószerda és a nagyszombat között eltelt napok száma nem negyven, hanem negyvenhat... Akkor mégis hogyan jön ki a negyven? Úgy, hogy a nagyböjti időszakra eső hat vasárnap nem számít bele a böjti napokba.

Március a böjt hava Forrás: Shutterstock

Böjt a modern világban

Manapság meglehetősen kevesen tartanak böjtöt vallási meggondolásból, sokkal divatosabbak a tavaszi tisztítókúrák és persze a nyári álomalak elérése érdekében ilyenkor megkezdett fogyókúrák. A böjt egyébként nem rossz dolog, bármilyen indíttatásból is kezdünk bele, hiszen tehermentesíti a szervezetet, erősíti az immunrendszert és nem árt kissé könnyedebb ételeket fogyasztani a nagy téli lakomák után sem.

Egy azonban nagyon fontos! Ésszel böjtöljünk!

Még a szigorú vallási böjt sem vonatkozott mindenkire – a gyerekek, idősek és betegek kivételt képeztek alóla -, így mi is jól gondoljuk meg, hogy milyen böjtölési formát választunk. A hús, tejtermék, tojás elhagyását a legtöbben minden gond nélkül vállalhatják, de ennél drasztikusabb koplalásnál jobb, ha szakember segítségét kérjük, nehogy nagyobb legyen a böjt kára, mint amilyen a haszna lehetett volna.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.