Megdöbbentő dolgot állít a tízes ikreket világra hozó nő élettársa: ettől tart a férfi

Forrás: Shutterstock -
Dél-Afrika Születés szülés tízes ikrek álhír
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tebogo Tsotetsi, a nem régiben tízes ikreket világra hozó Gosiame Sithole élettársa azt állítja, hogy egy héttel a születésük után sem találkozott gyermekeivel.

A világrekordot is megdöntő dél-afrikai nő élettársa attól tart, hogy a terhesség csak álhír volt, ugyanis nem látott bizonyítékot arra, hogy gyermekei léteznek -írja a The Sun.

Azt állítja, hogy gyermekei anyja eltűnt, és utoljára június 7-én látta, közvetlenül azelőtt, hogy vajúdni kezdett, és kórházba szállították a dél-afrikai Pretoriában. Ott állítólag hét fiút és három lányt szült 29 hetes terhesen, ám hivatalos bizonyíték nem volt a születésükről.

Forrás: Shutterstock

Gyermekei születése után az apa azt mondta, az édesanyja hét hónapos és hét napos terhes volt, amikor világra hozta a kicsiket, és nem tud sokat beszélni a történtekről, mert érzelmileg nagyon mélyen érintette, hogy tízes ikreket hozott a világra.

Az édesanya nem mondta el élettársának, hol van, és a csecsemők állapotáról sem tájékoztatta őt. A legjobban az aggasztja, hogy nem tudja, hova tűnt gyermekei édesanyja.

Dini Mawela, a Sefako Makgatho Egészségtudományi Egyetem professzora szerint az eset ritka, és a csecsemők a következő néhány hónapot biztosan inkubátorban töltik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.