Király Linda őszinte vallomása: "Most már kezdek nyitott lenni egy új kapcsolatra"

párkapcsolat Király Linda videó Csernus Imre nyitottság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Király Linda lassan két éve van egyedül és most jött el az a pont az életében, amikor azt érzi, hogy kezd nyitott lenni egy új párkapcsolatra.

Király Lindának 2 éve ért véget az utolsó komoly párkapcsolata. Az énekesnő már nem tudta azt adni párjának, amit a legelején, így békében elváltak egymástól. Bár a férfinek azóta van új kapcsolata, Lindával azóta is nagyon jó kapcsolatot ápolnak.

Az énekesnő Csernus Imrével beszélgetett a Maflás című műsorban, melyben bevallotta, hogy sokáig zárkózott volt, bezárta a szívét, de most már kezd nyitott lenni egy új kapcsolatra. Ez nem volt tudatos a részéről, igazából a szakítás után az elsődleges célja az volt, hogy meggyógyítsa a lelkét, helyrehozza, ami van és ne mástól várja a boldogságot. Ő már olyan kapcsolatra vágyik, ahol két egész ember egymás mellett tud építkezni és tisztán szeretni egymást.

Linda egyébként abszolút hisz abban, hogy a nagy szerelem automatikusan megérkezik majd az életébe, így nem görcsöl rá a pártalálásra és társkereső oldalakra se regisztrált fel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.