Ezért ért véget Darnyi Tamás és felesége házassága: azt beszélik, új kedvese van, közös gyermekük is született

Forrás: MTI/Beliczay László -
Új élet válás Darnyi Tamás család szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szakított az álompár: Darnyi Tamás és Jónás Rita házassága véget ért, külön is költöztek. A párnak két gyönyörű kislánya van.

Mindenki ledöbbent a hír hallatán, hogy véget ért Darnyi Tamás és Jónás Rita házassága, pedig évtizedeken át minden rendben volt közöttük. A család kétlaki életet élt, az idejüket megosztották Budapest és Florida között, a négyszeres olimpiai bajnok úszót leginkább úszóiskolája kötötte Budapestre. Darnyi Tamás többször felbukkant az uszodák környékén, de feleségét régen látták az ismerősök, úgy tudják, hogy Jónás Rita a tengerentúlon maradt a gyerekekkel.

Darnyi Tamás olimpiai bajnok úszó Forrás: MTI/Beliczay László

A Bors információi szerint nem véletlen, hogy Darnyi Tamás több időt tölt mostanában Budapesten, a környékbeliek ugyanis azt suttogják, hogy az úszófenomén új társra lelt, akitől már gyermeke is született. A pletykák szerint már évek óta tarthat a szerelem, a hölgy is sportoló, aki jelenleg egy szakosztályt vezet, emellett csecsemőket és kisgyerekeket szoktat a vízhez, tanít úszni. Darnyi Tamás, akinek mindig is kerülte a sajtót, nem nyilatkozott az ügyben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.