Hadas Kriszta: "Mindig kőkeményen megszenvedtem az elengedést, a halált, a veszteséget"

nagymama riporter Hadas Kriszta
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Élete legszebb és legnehezebb időszakairól és komoly döntésekről is vallott Hadas Kriszta Liebhaber Judit műsorában. A televíziós személyiség hamarosan nagymama lesz, erről az új szerepről és lányával való kapcsolatáról is mesélt az Erősebb Igen! következő adásában.

Hadas Kriszta a magyar kereskedelmi televíziózás megkerülhetetlen alakja, a kétezres évek elejétől kezdve több műsor főszerkesztőjeként, szerkesztő-riportereként ismerte meg a közönség. Sokak kedvence a Jön a baba Hadas Krisztával című dokureality-sorozat, amelyben főszerkesztői és műsorvezetői szerepet is vállalt. Kriszta rengeteg várandósságot és szülést asszisztált végig a műsor kapcsán, most pedig saját lánya kezét fogja, aki hamarosan édesanya lesz.

"A lányomat állandóan csókolgatnám és magamhoz ölelném terhesen, ezt ő mondjuk nem igényli, de hogy naponta legalább ötször beszélünk, az tuti"

– kezdte Hadas.

"Nem tudom, hogy milyen nagymama leszek, de azt igen, hogy jelen akarok lenni, amikor igénylik. Az egy másik kérdés, hogy képes leszek-e megóvni a lányomat a tragédiáktól, mélypontokról. Az élet nem válogat, egyszer-kétszer mindenki megkapja a nagy pofonját. Persze remélem, hogy ő nem kap, de nem lehet megúszni... Az jobban feszít, hogy remélem, neki nem lesz annyi viszontagságban része, mint amennyiben nekem volt" – magyarázta Kriszta, aki élete nagy döntéseiről is őszintén mesélt Liebhaber Juditnak.

"Az, hogy bizonyos dolgokon hogyan lépsz tovább, amikor valami nagyon rossz ér, az is lehet egy döntés:

amikor először elváltam, vagy amikor meg kellett hoznom azt a döntést, hogy egy nagyon súlyosan beteg gyereket nem szülök meg. Vagyis meg kellett szülnöm, de tudtam, hogy nem fog élni. Vagy amikor úgy döntöttem, hogy egy olyan emberrel élek, akibe halálosan szerelmes voltam, a szerelem döntött helyettem – tudtam, hogy rákos, és tudtam, hogy sírás lesz a vége.

Hadas Kriszta: "Hadas Kriszta: "Mindig kőkeményen megszenvedtem az elengedést, a halált, a veszteséget" Forrás: Erősebb igen

Az, hogy ezeken a tragédiákon miként megy tovább az ember, az egy döntés. Mindig kőkeményen megszenvedtem az elengedést, a halált, a veszteséget; igenis átadtam magam az érzelmeknek, sosem akartam feleslegesen vaslady lenni, mert annak semmi értelme, ha nem dolgozzuk fel a velünk történteket. Mindent meggyászoltam, adtam magamnak időt. Segítettek nekem a szeretteim, és hogy rendszer volt az életemben. Az, hogy bármi történik, fel kell kelnem, és el kell mennem dolgozni, nagyon kemény keretet adott, nem hagyhattam el magam. Ha nem kelek fel, ha nem megyek el forgatni, akkor rám omlik az egész, és senki nem fog nekem segíteni, csak én húzhatom ki saját magamat a hajamnál fogva abból, amiben vagyok, ha valami nagyon fáj" – tette hozzá a tévés.

Hadas Kriszta az Erősebb Igen! adásában többek között mesélt arról is, hogyan indult a karrierje, milyen áldozatokat kellett meghoznia neki és családjának, és azt is elárulta, minek köszönheti az elért sikereit.

Hadas Kriszta az abortuszt választotta: nem vállalta beteg gyermekét
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.