Ezt NE csináld, ha medvébe ütközöl a természetben

Forrás: Shutterstock -
veszély medve elővigyázatosság vadállat félelem támadás teendők magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mostanában egyre több hír lát napvilágot medvével találkozó emberekről a szomszédos országokban, sőt, nemrég  egy Egerben élő lány is találkozott kettővel. Nézzük, milyen magatartás javasolt olyan helyzetben, ha szembejön egy medve. 

A barna medve mindenevő, de táplálékának nagyrésze - körülbelül hetven százaléka - növényi eredetű. Leggyakrabban reggel és este táplálkozik, a nap fennmaradó részét pedig javarészt a barlangjában tölti. Ettől függetlenül tevékeny állatnak nevezhető, hiszen annak ellenére, hogy csak a reggeli és az esti órákban aktív, nagyjából napi tíz kilométeres távolságokat tesz meg.

A medve eredendően összefüggő erdőségekből származik. Számára nehezítő tényezőt az eredeti élőhelyein jelentkező egyre intenzívebb emberi jelenlét okozza, ám ezzel szemben is toleránssá vált - alkalmazkodóképessége jóvoltából. Ennek viszont az az ára, hogy olyan területeken is beleütközhetünk egy egyedbe, ahol látszólag nem lenne semmi keresnivalója.

Mostanában egyre több hír lát napvilágot medvével találkozó emberekről, a mi északi erdőségeinkben is. Forrás: Shutterstock

Mit tegyünk, ha medvével találkozunk?

Számos tévhit kering arról, mi a teendő, ha medvével találkozunk. Alapjában véve a medve kerüli az embert, ezért attól nem kell tartani, hogy az állat szándékosan kontaktusba akarna lépni velünk. A véletlenszerű találkozásokra pedig van megoldás: megfelelő viselkedéssel és felkészültséggel el tudjuk kerülni, hogy ránk támadjon.

Nagyon fontos, hogy a medvét semmiképp ne csalogassuk magunkhoz. Például azokon a helyeken, ahol nagyragadozók jelen lehetnek, javasolt zártan kezelni a kommunális hulladékot, hogy a szemét ne legyen számára táplálékforrás. Fontos azt is tudni, hogy a medve önszántából sosem támadna az emberre. Csak „szorult" helyzetben, vagy a bocsait védve folytat támadó magatartást. A Bükki Nemzeti Park honlapján közzétettek egy összefoglalót azzal kapcsolatban, hogy mi a teendő, ha medvével találkozunk.

A medve csak „szorult „ helyzetben, vagy a bocsait védve folytat támadó magatartást Forrás: Shutterstock

Medvével kapcsolatos viselkedési szabályok erdőjáróknak

• A medve nem játék, a medvét el kell kerülni! A medvével nem kell barátkozni – bármilyen korú is legyen. A bocsok közelében nagy valószínűséggel az anya is ott van. A legtöbb konfliktus az anyamedvékhez kapcsolódik!

• A medve indokolatlanul nem támad emberre, sőt, ha lehetősége van rá, messze elkerüli.

• Ha erdőben járunk és úgy gondoljuk, hogy bármikor felbukkanhat, keltsünk magunk körül zajt (pl. fütyülés). Nagyobb társaság esetén kisebb a támadás veszélye.

• Ha mégis medvével találkozunk, de az állat nem vett észre minket, lehetőleg feltűnés nélkül, halkan azonnal távozzunk a helyszínről. Ha a medve észrevesz, ne próbáljuk elzavarni kövekkel vagy bármi mással.

• Autós találkozás esetén tilos elhagyni a járművet!

• Ne etessük, közelről ne fényképezzük a medvét!

• Ha a medve közeledni próbál, hagyjuk ott a magunkkal vitt élelmet egy helyen, és lassan, figyelemmel kísérve az állatot, távolodjunk el a környékről.

• Ne nézzünk a medve szemébe, ez agresszivitást válthat ki, ugyanakkor ne fordítsunk hátat az állatnak.

Ne nézzünk a medve szemébe! Forrás: Shutterstock

• Ha a medve két lábra áll, őrizzük meg nyugalmunkat, ez még nem jelent kimondottan támadási jelet, lehet, hogy csupán a terepet fürkészi.

• Ha a medve közel merészkedik, ne provokáljuk, és ne tegyünk hirtelen mozdulatokat.

• Ha a medve mégis odajön hozzánk, feküdjünk hasra, a fejünket takarjuk el a kezünkkel, és maradjunk mozdulatlanul.

• Kutyasétáltatás, kutyával való vadászat esetén is veszélyes helyzet alakulhat ki, ha a medve elől menekülő kutya a gazdához fog visszafutni – akár az őt követő állat kíséretében.

• Az erős illatú élelmiszereket ne a sátorban tároljuk. Éjszakára célszerű a sátortól távolabb, fára, a medve által hozzáférhetetlen helyre tenni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.