"Nagyon bepánikoltam" - Tragédiával is végződhetett volna a magyar sztárpár közös nyaralása

Feng Ya Ou Ferenc tragédia pánik nyaralás Békefi Viktória
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fiatalok első közös nyaralásukon vettek részt, amikor a dolgok rosszra fordultak.

Békefi Viktória és Feng Ya Ou között dúl a szerelem. A fiatalok a Sztárban Sztár leszek! első szériája után habarodtak egymásba, és idén nyáron mentek el életük első közös külföldi nyaralására.

Az énekesek Horvátországba utaztak, és a vakáció a pihenésen kívül izgalmakat is tartogatott, ugyanis Vikiék viharba kerültek a tengeren, és két SUP-osnak köszönhetik, hogy nem történt nagy baj.

„Életünk első közös külföldi nyaralásának második napján kimentünk a tengerpartra strandolni. Mi, okosak, vittünk magunkkal egy hatalmas, felfújható, pávás matracot, amire ketten is fel tudunk feküdni. Nos, meg is tettük, akkor még gyönyörű volt az idő! Nézelődtünk, beszélgettünk a matracon fekve, majd kitaláltuk, hogy evezzünk egy kicsit beljebb.

Annyira elcsevegtük, elviccelődtük az időt, hogy hirtelen azt vettük észre, hogy nagyon besodort minket a közben nagyon feltámadó szél.

Akkor már tudtuk, baj van, de eleinte még próbáltam nem bepánikolni. Elkezdtünk kifelé evezni, de hiába, egy métert nem haladtunk" – kezdte a Ripostnak Békefi Viki.

A szerelmeseknek óriási szerencséje volt, mert két SUP-os észrevette, hogy bajba kerültek, és miután kiabáltak nekik, a két férfi a segítségükre sietett. Végül a deszkások kihúzták Vikiéket a partra, és happy enddel zárult a történet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.