Máris a gyereket tervezi Viki gazda és választottja, Johnny

párkapcsolat Házasodna a gazda szerelem pár műsor gazda szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Házasodna a gazda negyedik évada a végéhez ért. Négy házasulandó gazdából csak három talált párra, mivel Pista gazda még a forgatás befejezése előtt szakított Terézzel. Viki és Johnny azonban már abban is megegyeztek, hogy hány gyereket szeretnének.

Terézt nem rázta meg Pista döntése, elmondta, minden ujjára kaphat tíz Pistát, ráadásul a tanyasi élethez sem jött meg a kedve. Pista Gazda korábban arról mesélt, hogy leendő társával kapcsolatban mi a három fő elvárása. Azt is hozzátette, ő olyan párt keres, aki ott, a tanyáján élne vele és nem vágyna másra.

Forrás: RTL KLUB

Pista gazdán kívül a többi szereplő talált párt magának:

Viki gazdasszony és Johnny nagyon elégedetten tértek vissza Spanyolországból és már azt is megbeszélték, hogy hány gyereket szeretnének, ráadásul a lakóhelyük közti távolság miatt sem aggódnak. Nem így a kommentelők, akik szerint Viki rosszul választott és pofára fog esni nem is olyan sokára.

Gergő hazavitte a családjához és bemutatta Bogit, akit az anyósjelölt úgy fogadott, hogy ő is fiatalon házasodott.

Zoli már Görögországban eltervezte, hogy ő maga viszi haza Jázmint, hogy bemutatkozhasson a lány szüleinek.

Azt viszont csak hetek-hónapok múlva tudjuk meg, hogy mennyire ragaszkodnak egymáshoz a párok. Láttunk már néhány hosszantartó kapcsolatot, hiszen az előző évadból, Roland és Niki még ma is együtt vannak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.