Nagy fába vágta a fejszéjét Varga Izabella: "Sokan megütköztek rajta"

Forrás: Polyak Attila -
Varga Izabella HOT! magazin egyetem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyönyörű színésznő alig búcsúzott el a Barátok közttől, máris újabb kihívást talált. Mindig isimádott tanulni, így a nemrég megszerzett diplomáját kiegészítendő most beiratkozott az andragógiaszak mesterképzésére – amint arról a holnap megjelenő HOT! magazinban is beszámol. Négy éveült vissza újra az iskolapadba, azóta pedig nem tud megálljt parancsolni tudásszomjának.

"A szomszéd bácsinktól tanultam az egyik nagy életleckét, amikor kerítésépítésbe kezdtünk és
nézegettük, hogyan fogjunk hozzá. Azt mondta: »Nem nézni kell, hanem csinálni!« Igaza volt, ha
belevágsz, akkor lesz tapasztalatod. Nem szabad félni tőle!" – meséli a friss HOT!-ban Iza, aki 44
évesen kezdett el újra egyetemre járni.

Varga Izabella visszaül az iskolapadba Forrás: Polyak Attila

„Sokan megütköztek rajta. Tudtam, hogy nagy fába vágom a fejszém, voltak is bennem kérdőjelek: tudok-e még módszeresen tanulni? Belefér-e az életembe? Aztán azon kaptam magam, hogy már kezemben a diploma! Egy bakancslistás álmom vált valóra, olyan tudásra tettem szert, amivel segíthetek az embereknek sikeresebb, elégedettebb, boldogabb életet élni" – mondja a HOT!-nak a színésznő.

Iza arról is beszámol a HOT!-ban, melyik tantárgyak állnak hozzá a legközelebb, ahogy azt
sem rejti véka alá, hogy mi az a téma, ami mostanság foglalkoztatja. Nem érdemes kihagyni a
magazint, keressétek digitális formában is, a digitalstand.hu/hot oldalon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.