Váratlan vendég érkezése okozott nagy meglepetést Csepregi Éva fiának esküvőjén

esküvő Csepregi Éva Neoton Familia énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Heatlie Dávid és Dóri már tavasszal kimondták a boldogító igent, de az esküvővel a vírushelyzet miatt szeptemberig várniuk kellett, ahol a vőlegény anyukája, Csepregi Éva volt a hangulatfelelős.

"A lakodalom elhalasztása miatt kétszer volt alkalmam elérzékenyülni egy picit. Öröm volt nézni, hogy ennyire összeillenek a Dávidék. Az esküvő is hozzájuk hasonlóan vidám volt, rengeteget nevettünk" – nyilatkozta a Borsnak Csepregi Éva.

Bár profi zenészek is jelen voltak az ifjú pár nagy napján, Csepregi Éva is mikrofont ragadott és Neoton koncerttel szórakoztatta a 85 fős násznépet.

"Végvári Ádám és anyu együtt zenéltek, és bár eredetileg csak rövid műsort terveztek, végül az összes nagy slágerüket előadták a legnagyobb örömünkre" – mesélte Heatlie Dávid.

Varga Viktor érkezése és fellépése egészen az utolsó pillanatig nem volt biztos, ezért az énekes megjelenése nagy meglepetést okozott a párnak.

"Viktor váratlan vendég volt még számunkra is, mert bár korábban meghívtuk, nem jelzett vissza biztosra. Aztán nagy meglepetésünkre megérkezett és elénekelte a Hófehér című dalát nekünk és bulizni is maradt" - mondta Dávid.

Az ifjú pár boldogságát egyedül az árnyékolta be, hogy a külföldön élő rokonok nem tudtak jelen lenni az utazási nehézségek és a koronavírus miatt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.