Mennyei hagyományos bejgli recept karácsonyra

Forrás: Shutterstock -
sütés történet Life karácsony bejgli
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hagyományos bejgli nélkül elképzelhetetlen a karácsonyi asztal. 

A bejgli alapja egy 14. századi sziléziai kalácsfajta. Ha már bejgli, akkor mind a diós, mind pedig a mákos nagy népszerűségnek örvend.A mák Eurázsiában őshonos, és a törökök által került Közép-Európába. A mákos tekercs Magyarországon a 19. században terjedt el.

Az 1800-as évek elején a bejgli "Posonyi finom mákos kaláts" néven szerepelt Czifrai István Magyar nemzeti szakács-könyvében, de később aztán népszerű karácsonyi sütemény lett belőle. Egyesek szerint zsidó eredetű, és 1610-ben, Krakkóban készítették el az első mákos tekercset, Bécsben pedig 1683-ban. A bejglivel rokonsáégban lévő, és a zsidó konyhában nagy népszerűségnek örvendő sütemény a flódni, ami egyszerre mákos és diós is. Valószínűleg az osztrák-magyar monarchia hatásának köszönhető a a németes hangzású név elterjedése hazánkban, amely a jiddis eredetű Beigl átvétele (osztrák neve Buegel), ez pedig a német buegen meghajlít szóból született. A Beigl patkó alakú sütemény a bécsi zsidóság kedvelt étele, amiből kialakult és elterjedt Amerikában a bagel nevű péksütemény, amely eredeti formájában töltetlen, majd később mákos volt, és leginkább a pozsonyi kiflire hasonlított.

Korábban a bejglisütés egész napos időtöltés volt: a diót megtörték, ledarálták a mákot, majd ezt követően a diót is, meggyúrták és kinyújtották a tésztát, majd megsütötték a tekercseket. A bejgli a reformkonyhára is hatással volt, hiszen a mai napig sokan próbálkoznak alacsony kalóriatartalmú változat elkészítésével.

Mennyei bejgli receptje:

Tészta: (4 rúd)
55 dkg finomliszt
16 dkg vaj
10 dkg disznózsír
6 dkg porcukor
1 csipet só
8 g friss élesztő
2 db tojássárgája
1 dl tej
1 db tojás (szétválasztva, a kenéshez)
A töltelékhez
30 dkg mák (darált)
30 dkg dió (darált)
22 dkg cukor
2 csomag vaníliás cukor
fahéj ízlés szerint (őrölt)
1 citromból nyert citromhéj (reszelt)
2 marék mazsola (ízlés szerint)
2.5 dl tej

Mennyei hagyományos bejgli Forrás: Shutterstock

Elkészítése:
A tésztához (4 rúd)

Egy tálba kimérjük a lisztet, vajat, porcukrot, zsírt, sót. Az alapanyagokat összemorzsoljuk. Egy másik tálba kimérjük az élesztőt, tejet és tojássárgáját. A lisztes keverékhez öntjük a tejes keveréket, majd összegyúrjuk, addig, amíg egynemű tésztát nem kapunk, amit felosztunk kb. 25 dkg-os darabokra. Téglalap alakúra igazítjuk és letakarva a hűtőbe tesszük körülbelül 1 órára.

Eközben elkészítjük a töltelékeket. Egy nagyobb tálba teszünk diót, fahéjat, vaníliás cukrot, citromhéjat. Egy másik tálba a mákot, fahéjat, vaníliás cukrot, citromhéjat, mazsolát tesszük. Felforraljuk a tejet a cukorral, amelynek az egyik felét a dióra, a másikat a mákra öntjük.

A tésztát enyhén lisztezett deszkán kb. 21x28 cm-es téglalapokra nyújtjuk, mindegyiket azonos vastagságúra. Először a töltelék egyik felét, majd a másikat elsimítjuk a nyújtott tésztán. A rövidebbik oldalát visszahajtjuk, majd ügyesen feltekerjük, és sütőpapíros tepsibe tesszük, majd pálcikával megszurkáljuk. Tojássárgájával lekejnük hosszában, majd a hűvösre tesszük, amíg meg nem szárad rajta.
Amikor pedig megszáradt, tojásfehérjével megkenjük, de ezúttal ellenkező irányban végezzük a kenést - ettől lesz szép márványos a felülete.

Amikor megszáradt, 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk, 15 perc elteltével pedig lejjebb vesszük 190 fokra, majd további 25-30 percig sütjük..

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.