"Se a szüleimet, se a testvéreimet ne hívd meg a temetésemre" - ez volt Damu Roland utolsó kívánsága

Fotó: Life.hu -
Damu Roland elhunyt halál Damu Roland temetés Damu Roland temetése család
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Damu Roland a kórházban fekve már készült a halálra, legalábbis ezt támasztja alá, amit szeretett nagynénje nyilatkozott a színész utolsó kívánságaival kapcsolatban.

- idézte az akkor már az intenzív osztályon fekvő színész szinte utolsó szavait Damu, Angliában élő unokatestvére, Tóth Zita a Blikknek. Roland és Zita együtt nőttek fel, így igen szoros volt a kötelék kettejük között.

"Mindent együtt csináltunk, egymás melletti szobában aludtunk, együtt lettünk rockerek, sőt, a színjátszó szakkörre is együtt kezdtünk el járni. Zenekart akartunk alapítani, de aztán ő elment színésznek Budapestre. Kértem, vigyen magával, ígérte, majd visszajön értem. Persze, nem jött, csak amikor már megszületett a legnagyobb fia, Andor, aki csak egy évvel idősebb az én fiamnál. Tartottuk a kapcsolatot, és amikor anyuék a fővárosba költöztek, végre ismét volt a közelben családja, támasza"

emlékezett vissza a Blikknek Zita.

"Akkor is bolondoztunk, bár már volt egy kis szomorúság is benne. A gyerekkora pokoli volt, sosem kapott elég szeretetet, hatalmas éhség élt benne azért, hogy szeressék, elfogadják. Voltak persze, hibái, az itallal is meggyűlt a baja, de szabadult volna ő is. Volt, hogy sírva hívta az édesanyámat, hogy vigye kórházba, mert belehal az ivásba. Kértük, ne kövesse a szüleit ezen az úton, látta a rossz példát. Újra és újra nekifutott, a halála előtt már tiszta volt, nem ivott, nem dohányzott"

Fotó: Life.hu

Zitának nagyon fáj, hogy ilyen sokan bántják a színészt halála után is, hiszen ha valaki, ő tudja, milyen szeretetre méltó ember volt.

Az volt a kérése, hogy Budapesten temessék el, mert ő ott volt otthon. A szüleit és a testvéreit sem akarta, hogy részt vegyenek a temetésén, ezt anyunak is elmondta a kórházban. Hamvasztást vagy nyitott koporsós temetést akart, még nem tudjuk, melyik lesz. Biztos, hogy a szertartás szűk körű lesz, csak az édesanyám, a testvérem, egy másik unokatestvérünk, a mi gyerekeink és két nagyon jó barátja lesz jelen. Illetve Nagy Feró, ha elfogadja a meghívást. Szeretnénk, ha ő mondana beszédet.

- tette hozzá a színész unokatestvére. Damu Roland december 27-én, 47 éves korában hunyt el koronavírusban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.