“Csúnya, nagy fogú, kis mellű…” - Nem is gondolnád, mennyi sztárt piszkáltak az iskolában

Fotó / AFP -
iskola sztárok magazin bántalmazás Rihanna Eminem csúfolódás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csinosak, szépek gazdagok és sikeresek: nem is gondolnád, hogy egyszer ők is átlagos gyerekek voltak, akiket zaklattak vagy piszkáltak a suliban. Lehet, hogy valaki pont ebből merített erőt és lett később befutott sztár?

Lady Gaga

Lady Gaga kiénekelte magából a gyerekkori sérelmeit. Nagyon sok számot írt arról, hogy őt hogyan piszkálták a középiskolában. Az énekesnőt csúnyának tartották nagy orra miatt és furcsán néztek rá, mert mindig énekelt és különkegesen öltözködött.

Lady Gaga Fotó / AFP

Demi Lovato

Annyira piszkálták az énekesnőt az iskolában, hogy 12 évesen sulit kellett váltania. Külön klubokat hoztak létre, "Legyünk Demi ellen" meg "Haljon Demi Lovato" néven. Most már tudja, hogy csak irigyek voltak rá az osztálytársai.

Demi Lovato Forrás: Getty Images

Mila Kunis

A színésznőt széles mosolya és nagy szemei miatt csúfolták az iskolában. Ma pedig pont ezekért rajong több százezer, akár milliónyi ember.

Mila Kunis Forrás: AFP

Robert Pattinson

Robert Pattinson sem volt az osztálytársai kedvence. Mindig adott rá valami okot, hogy társai csúfolni tudják. Mivel már akkor is színésznek készült, viselkedését kicsit túljátszotta, ami szintén nem tetszett az iskolatársainak. Utólag ő is belátja, hogy néha tényleg sok tudott lenni.

Robert Pattinson Forrás: AFP/Fadel Senna

Rihanna

Az énekesnőt a bőrszíne miatt közösítették ki az osztálytársai. De volt, hogy mellméretei miatt csúfolták. Riri ma már, ha visszagondol erre az időszakra, hálás a társainak, hiszen úgy véli, hogy a bántások megerősítették és csak építkezett ezekből a szituációkból.

Rihanna Forrás: AFP/2019 Getty Images/Dimitrios Kambouris

Jessica Alba

Nem is gondolnád, hogy a gyönyörű színésznőt csúfolták, sőt meg is verték az iskolában. Pedig de! Kiálló fogai miatt lett az osztálytársai célpontja. Emellett amiatt is kinézték maguknak, mert Alba szegény családban nőtt fel, így nem voltak menő cuccai. Édesapja gyakran kísérte el az iskolába, nehogy valami baja essen. Az ebédjét pedig sosem a társaival, hanem a nővérszobában fogyasztotta el.

Jessica Alba Forrás: FilmMagic/2016 Gilbert Carrasquillo/Gilbert Carrasquillo

Justin Timberlake

Timberlake-t pont azért csúfolták az iskolában, ami miatt később sikeres lett: amíg a társait a focizás kötötte le, addig ő szívesebben énekelt. Ez pedig nem tetszett a gyerekeknek, furcsának tartották és különböző gúnyneveket aggattak rá.

Justin Timberlake Forrás: AFP/Angela Weiss

Eminem

Ma már a világ egyik legsikeresebb rappere, ám zenéiből kiderül, hogy ez nem volt mindig így. Volt olyan dala, amelyben személyesen megnevezte a zaklatóját is. Előfordult, hogy az iskolában megvertek a mosdóban vagy a folyosón, és bezártak a szekrénybe. Legtöbbször azért, mert ő volt az új gyerek.

Eminem Forrás: Getty Images via AFP/2020 Getty Images/Kevin Winter

Nem kell messzire menni, ha bántalmazásról van szó, Magyarországon is találunk olyan hírességet, akit csúfoltak az iskolában.

Young G

Sosem akart konfliktusba keveredni a társaival, de a nagyobb gyerekek valamiért mindig kinézték maguknak. Viszont a barátai mindig mellette álltak és ha kellett, kihúzták a bajból.

Young G Young G, Instagram

Hien

Volt egy időszak, amikor származása miatt csúfolták, de ő ezt nem vette magára, elengedte a füle mellett. Ez pedig jó taktikának bizonyult, mert nagyon hamar abba is hagyták a piszkálását.

Hien Fotó: Margitay Klára/Life.hu
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.