Családi titok: a védelem, mely többet árt, mint amennyit használ

Ha a szülőknek vannak intim titkaik, természetes, hogy azokat nem osztják meg a gyerekeikkel, ahogy első körben a kapcsolati problémáik sem az utódokra tartoznak. És a gyerekeknek is, ahogy felnőnek, egyre több olyan dolguk lesz, amit nem a szüleikkel akarnak megbeszélni, és ezt is tiszteletben kell tartani. Tehát vannak egyéni titkok, melyek az úgynevezett énhatárokat védik, ezekkel nincs is baj.

A probléma ott kezdődik, amikor a titok a családi egység megbomlását okozza, mert lesz, aki tudja, és lesznek, akik nem tudnak róla.

A titok körüli szerepek

A „tulajdonos" egyúttal megbízó is, ha valakivel megosztja az eltitkolni vágyott tényt, eseményt, történést.

A "megbízott" a titokgazda, aki őrzi, és nem adja tovább a titkot, ő a megbízó cinkosa.

A "titkot sejtő" nem tudja, csak gyanakszik és kutatja, mit hallgatnak el előle. Nyilván neki is vannak cinkosai, akikkel közösen akarja megtudni, mit rejtegetnek a többiek.

És biztos, hogy van olyan családtag is, aki se nem tud, se nem sejt semmit, nem tartozik egyik csapathoz sem, szigetként áll a megbomlott család nem létező egységében.

A titokgazdák kerüik a titkot sejtőket és kutatókat, hiszen megígérték a megbízónak, hogy hallgatnak, a rejtélyt megoldani akarók viszont mindenáron ki akarják szedni belőlük, amit csak ők tudnak. Aki pedig teljesen kimarad az ügyből, joggal érezheti, hogy elhanyagolják, vele senki nem foglalkozik, rá nincs idő, ki van zárva a családból. A többiek talán nem is szeretik őt.

A titok kártékony hatásai

A titokra sokan hazugságként gondolnak, mivel valaminek az elhallgatásáról van szó; márpedig a hazugság hazugságot szül. Ha ezen az elven indulunk el, rögtön látszik is az egyik legnegatívabb hatása: kerüljük a témát, és minden más olyan témát is, aminek kapcsán felmerülhet, képbe kerülhet az, amit mindenképpen el akarunk hallgatni. A családi beszélgetések elveszítik a nyílt, kötetlen jellegüket, sőt, el is maradhatnak, a végén a családtagok már alig beszélgetnek egymással, ha mégis, akkor semmiségekről.

A gyerekek fantáziájáról még nem is beszéltünk: ők azok, akik ugyan érzik, hogy van itt valami nagy baj, de nem tudják, hogy mi az, elkezdenek képzelegni, ami tévútra viszi őket. Kérdezni nem mernek, maguk találják meg a „megoldást", aminek semmi köze az igazsághoz, de ők valóságként élhetik meg, hogy pl. anya, vagy apa nagyon beteg, meg fog halni, szülei el fognak válni stb. Ettől szorongani kezdenek, aminek a mentális és fizikai egészségük is kárát láthatja.

A sokáig „agyonhallgatott" titok tabuvá válik, a családban bizonyos témákról nem lehet beszélni, se most, se 10 év múlva, se 50 év múlva, és rákérdezni se illik, hogy egyáltalán miről is van szó. Aki nem ismeri a titkot is tudja, hogy van, érzi a súlyát, ami annak ellenére, hogy fogalma nincs, miről van szó, az ő vállára is hasonló súllyal nehezedik, mint a titokgazdáéra. Tudja, hogy valami fontosat nem közölnek vele, valami lényegesből marad ki, de annyi év telt el titkolózásban, hogy lassan már nemcsak ő, de más se tudja, mi volt az, és miért volt, van jelentősége.

Generációkon átívelő titkok

Vannak tipikus témák, melyek úgynevezett transzgenerációs titkokká válnak. Ilyen az, ha a család valamelyik tagja bűntcselekményt követett el, pl. a nagybácsi, akiről soha senki nem beszélt, soha senki nem találkozhatott vele, börtönben volt, ezért a család kitaszítottjává vált.

A másik nagy titokfajta a fogantatással, születéssel kapcsolatos. Ha valamelyik szülőnek, nagyszülőnek, rokonnak van egy eltitkolt gyereke, akinek nem a férje az apja, vagy nem a felesége az anyja. Ha nem várták a gyereket, megtettek mindent, hogy elveszítsék, mágis megszületett, érthető okokból azt sem veri nagydobra a család. És a soha meg nem született, vagy jóval a többiek előtt elhunyt testvérről is gyakran hallgatnak a szülők.

Az alkoholista, drogos, vagy csak ledér, nőcsábász családtagról sem beszél senki, olyan, mintha nem létezne, kitagadták, elfelejtették közölni a fiatalabb generációkkal, hogy létezik.

A mentális betegséggel, fogyatékossággal, öngyilkossággal kapcsolatos titkok is ide sorolhatóak: minden, amire a család nem büszke.

Miért titkolózunk?

Szakemberek szerint két fő oka van a családi tabuknak.

Az egyik az attól való félelem, hogy ha kiderül a régi titok, akkor többé már nem úgy néznek ránk, nem fognak szeretni, kitaszítottá válunk, bűnhődnünk kell, talán még a család, amit annyira meg akartunk óvni, is széthullik.

A másik fő oka a titkolózásnak a szégyen, amiért mégsem olyan tökéletes a családunk, mint ahogy előadjuk.

Sokszor nem is magunk miatt nem mondunk el egy titkot, hanem a másikért, azaz nem akarjuk a másikat kínos helyzetbe hozni. Mi magunk nem félünk, nem szégyenkezünk, de tudjuk, hogy például az idős nagymama nem tudná feldolgozni a helyzetet, hiszen más generáció, neveltetés, normák.

Mikor van itt az ideje a titkok felfedésének?

Gyakran előfordul, hogy a titokra csak akkor derít fényt a titokgazda, amikor a tulajdonos, aki megbízta az őrzésével, már nem él, így ő már nem kerülhet szégyenbe, nem kell a megvetéstől, elutasítástól tartania. A sors iróniája, hogy a család ifjabb tagjai még csak meg sem botránkoznak azon, amitől félt, viszont sajnálják, hogy egy számukra lényegtelen információ miatt nem tudtak közel kerülni az idősebb generáció valamelyik tagjához.

A titokra azt szokták mondani, hogy életeket menthet, leginkább átvitt értelemben, de néha szó szerint is. Ám eljön az a pont, amikor az őrzése okafogyottá válik, viszont a megtartása már a hordozóinak mentális, vagy fizikai egészségére megy. Ilyenkor is megtörténhet, hogy nyilvánosságra hozzák az elmondhatatlant.