Egy fesztivál is lehet zöld – egyedülálló módon komposztálja a hulladékot az EFOTT

Forrás: Shutterstock -
EFOTT környezettudatos fesztivál komposztálás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A környezettudatosság napjaink egyik legfontosabb közéleti témájaként központi szerepet tölt be az EFOTT célközönségét jelentő fiatalok életében. A fesztivál szervezői arra vállalkoztak, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem segítségével a legzöldebb nyári fesztivált hozzák létre a Velencei-tó partján.

Az EFOTT már évek óta szelektíven gyűjti és válogatja a hulladékot, de idén szintet lép: teljesen hulladékmentessé alakítják a július 13. és 17. között megrendezett fesztivált a biológiailag lebomló hulladékok tekintetében. A fesztivál házigazdája, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) ugyanis a körforgásos gazdálkodás alapelveinek megfelelően megszervezi a fesztiválon keletkező, biológiailag lebomló hulladékok szelektív gyűjtését, előkezelését, végül pedig annak komposztálását is egy tudományos kutatási kísérlet keretében.

illusztráció Forrás: Shutterstock

"Az italos poharakkal sem teszünk kivételt: a klasszikus műanyag poharakat biológiai úton lebontható, PLA poharakra cseréltük, az evőeszközöket fára, a tányérokat pedig papírra. A poharak mellett a PET palack a másik mumus, de erre is találtunk megoldást. Az EFOTT az egyik kiemelt támogatójával, a Szentkirályi Ásványvízzel együttműködve a PET palackokat szennyeződésmentesen külön gyűjti a fesztiválon, így azok 100%-ban újrahasznosíthatóak lesznek, és ismét PET palackok készülhetnek belőlük" – tájékoztat Budai Marcell, az EFOTT sajtófőnöke.

A Velencei-tó partjára visszatérő EFOTT nappali programjait összefogó UNIverzumon további szórakoztató és egyben edukatív megjelenéssel várja a MATE a fesztiválozókat, ahol többek között egy közösségi komposztáló üzemeltetésén keresztül mutatja be a hulladékfeldolgozás folyamatát. A tiedafesztivál.hu oldalon pedig külön tippeket találnak a fiatalok a zöld fesztiválozáshoz a MATE jóvoltából.

További információ: Budai Marcell, sajtófőnök; +36 30 313 5557; sajto@efott.humailto:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.