Cserháti Zsuzsa fia édesanyja haláláról beszélt: "Amikor beléptem a lakásba, ott feküdt holtan"

"Soha nem felejtem el azt a forró, júliusi napot. Délelőtt még nyugodtan, jókedvűen beszélgettem anyuval. Kiegyensúlyozottnak tűnt, és csupa hétköznapi dologról beszéltünk. Akkor már külön éltünk, de rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, odafigyeltünk egymásra. Rengeteget beszélgettünk. Aztán azon a délutánon elmentem hozzá, talán csak látni akartam, megsimogatni, magamhoz ölelni. De már elkéstem ezzel. Amikor beléptem a lakásba, ott feküdt holtan. Megszólalni sem tudtam, pedig üvölteni szerettem volna. Üvölteni, hogy jöjjön valaki, segítsen, könyörgöm, mentsék meg az anyámat" - mondta a Blikknek Szirtes Kritsztián, Cserháti Zsuzsa fia. Hozzátette, rengeteg fájdalma maradt édesanyjával kapcsolatban.

"Mindig biztattam, mindig bátorítottam, újra és újra elmondtam neki, mennyien szeretik és hogy igenis fontos a közönség számára a művészete. Nem hitte el. Nem akarta elhinni, hogy ilyen sokan rajonganak érte. Különös az élet, mert anyunak meg kellett halnia ahhoz, hogy valóban afféle sztárként kezeljék. A sírja – túlzás nélkül állíthatom – igazi zarándokhely lett. Rengetegen mennek ki hozzá, ismerősök és ismeretlenek, csak egy főhajtás erejéig, mintegy jelezve: valóban különleges művész előtt állunk..." - folytatta.

Gálvölgyi János is megemlékezett Cserhátiról, akivel nemcsak kollégák, barátok is voltak:
"Ha létezik mély barátság férfi és nő között, a miénk az volt. Közel laktunk egymáshoz, és rendszeresen kerestük a másik társaságát. Csodálattal hallgattam, ahogy Zsuzsa énekel. Tizenhat éves korunk óta ismertük egymást, és szinte végig követtem a fejlődését, a karrierjét. Már persze ha azt karriernek lehet nevezni, ahogy elfelejtenek, vagy a háttérbe szorítanak egy csodálatos művészt. A maga útját járta, és ennyi év távlatából is azt mondom, senki nem tudott segíteni rajta. Tele volt kétségekkel, félelmekkel és a leghangosabb sikerek idején is vívódott. Soha nem felejtem el azt az estét, amikor énekelt az egyik lemezemen, és hajnal egykor, a munka közben, kínai kaját főzött nekünk, jókedvűen, nevetve."

Horváth Charlie képtelen leplezni az indulatait, ha szóba kerül az énekesnő:
"Külföldön dolgoztam, s amikor hazajöttem, találkoztam Zsuzsával. Megdöbbentett, hogy milyen állapotban van. Lelkileg és testileg is megrogyott, akkoriban épp a legendás Piaf nevű klubban énekelt. Ahogy tudtam, segítettem neki, jött velünk a turnéra, fellépett előttünk, velünk, együtt dolgoztunk a Hamu és gyémánt című lemezen, de megmenteni mégsem tudtuk. Megmenteni őt az utókornak. Azokra haragszom leginkább, akik csak a halála után kezdték el igazán szeretni, miközben soha nem álltak mellé, soha nem álltak ki mellette. Mindenki bűnös, aki hagyta őt elkallódni, és magába fordulni..."