Megőrült emberek, lovak tetemei az utcán: könyörtelenül csapott le az 1911-es hőhullám

A helyzet egyre rosszabb, ez nem is kérdés. Korábban már többször is írtunk arról, hogy milyen veszélyek fenyegetik az emberiséget, ha nem kezdünk el változtatni, és arról is, hogy egyszerű emberként mit lehet tenni a klímaváltozás ellen.

Hőhullámok azonban korábban is voltak. 1911-ben New Yorkban például több százan haltak meg a meleg időjárás miatt, és rengetegen szó szerint megőrültek az elviselhetetlen hőségtől. Ebben az időszakban pedig még nem létezett a modern légkondicionálás - bár a mai rendszerek sem könnyítenek a klímaválságon - tehát az emberek még csak lehetőségük sem volt, hogy valahogy enyhítsenek a szenvedéseiken.

Az akkori híradások szerint egy munkás megpróbálta vonat elé vetni magát, mivel nem bírta a meleget, és kényszerzubbonyban kellett elvinnie őt a rendőröknek. A vasúti sínek megolvadtak, a postai szolgáltatást felfüggesztették, és a keleti parton csupán néhány napon belül körülbelül kétezer ember halt meg.

New Yorkot nem ilyen időjárásra tervezték. A rossz szellőzés és a szűkös életterek csak tovább nehezítették a helyzetet, a városiaknak pedig nem volt hova menekülni. A hőhullám tetőpontján az emberek jobb híján kivonultak a Central Parkba, Bostonban pedig ötezer ember döntött úgy, hogy inkább a környező parkokban vészeli át az éjszakákat ahelyett, hogy a saját otthonában kockáztatná az életét. A halál válogatás nélkül csapott le az idősekre és a fiatalokra is, és csecsemők vígasztalhatatlan zokogásától volt hangos az egész város - sokan pedig, miután elaludtak, már sosem ébredtek fel.

Miután a hőmérséklet normalizálódni kezdett, a páratartalom kezdte szedni az áldozatait. A kimerült embereket a délelőtti órákban kapta el és ölte meg a fullasztó levegő. Az emberek nemcsak hőguta következtében haltak meg, hanem a kimerültségtől is. A környéken körülbelül 200 ember fulladt bele tavakba, folyókba és óceánokba, miután megpróbáltak elmenekülni a forróság elől.

A hatóságok mindent megtettek, hogy kezeljék a helyzetet. Folyamatosan vízzel hűtötték az utcákat, ingyenesen lehetett igénybe venni a kompokat, hátha az emberek elcsípnek egy kis szellőt, sörfőzdék adományoztak vízzel teli hordókat a parkoknak. Valósággal megállt az élet. Bezárták a gyárakat, a postákat, tönkrementek a hajók, a vasutak.

Végül, amikor végre megérkezett a várva várt, felszabadító eső, olyan volt, mintha az embereket érő csapássorozat megkoronázása lett volna. Bostonban például hatalmas pusztításokat végzett a vihar: megrongálta az épületeket, és mindenkit megölt, aki csak az útjába tévedt, pusztán a villámcsapások öt ember halálát okozták. Így, bár a hőhullám elvonult, az emberek mégsem tudtak őszintén fellélegezni. Az egyébként is gyászoló, félőrült városiaknak ezután még szembe kellett néznie a vihar okozta hatalmas anyagi károkkal is.