Perfekcionizmus: a tökéletességre törekvés csapdája

Ha a tökéletességre való törekvésünk adaptív, akkor a perfekcionizmus segít minket a szükséges önfegyelem megtartásában - például fogyókúra esetén -, motiváló hatással van ránk a feladatvégzésben, ugyanakkor megengedő is, vagyis meghagyjuk magunknak a hiba lehetőségét is, nem várjuk el, hogy törekvéseink mindig makulátlan eredményt hozzanak.

A perfekcionista ember jellemzői

Nem úgy a perfekcionista embernek, akinek célja a tökéletes, a hibátlan, a valaha volt legjobb, legszebb, legértékesebb, leglegleg munka elvégzése, teljesítmény, eredmény elérése. Ám a kitűzött célt sosem éri el, mert mindig talál hibát magában, a munkájában, a környezetében, valamit, ami rajta bukott el, mert ő nem volt elég tökéletes. És ez a maximalizmus nemcsak az aktuális feladataira, hanem az élete minden területére is érvényes, a magánéletétől a munkáján át önmagáig valóban nincs semmi, amiben adna magának lehetőséget a „csak jóra".

Ez a hozzáállás a perfekcionista teljes életére rányomja a bélyegét, mivel folyton az jár a fejében, hogy sem ő, sem amit csinál, nem elég jó, és mások hibái is épp úgy zavarják, mint a sajátjai. A hibákon való rágódás helyett akár élvezhetné is az életet, de ő erre képtelen, így előbb-utóbb mentális problémák jelenhetnek meg nála, az élete pedig boldogtalanná válhat.

A másik probláma a perfekcionista embernél, hogy merev, rugalmatlan gondolkodása, hozzáállása az alkalmazkodóképességére is rányomja a bélyegét, ami nélkül kritikus helyzetben nem, vagy csak nagyon nehezen képes döntéseket hozni, megküzdeni a válsághelyzetekkel. A rossz mentális állapot rossz egészségi állapotot is generálhat, tehát összességében elmondható, hogy a maximalizmus, perfekcionizmus, még ha sokszor úgy is gondolunk rá, mint egy személyiségjegyre, ami a fejlődést segíti, valójában inkább hátráltatja az embert, mint segíti.

Mit tehet, aki az egészségtelen tökéletességre törekvés csapdájába esett?

Aki észreveszi magán a fenti gondolkodást, hozzáállást, viselkedést, álljon meg egy percre, és gondolja át, mit is hajszol annyira, mit jelent neki és mit jelent objektíven nézve a tökéletesség. Létezik egyáltalán? Elérhető? A maga felé támasztott elvárások, kitűzött célok valóban reálisak?

Mi van igazából a tökéletességre törekvése mögött? Kinek akar megfelelni? A teljesítménykényszere kinek szól? Egyáltalán, léteznek azok a külső elvárások, melyek folyton a tökéletes eredmény elérése felé hajszolják?

Ahhoz, hogy a maximalista kimásszon a saját maga állította csapdából, muszáj őszintének lennie magához, és ha tudatosult benne, hogy kelepcében van, akkor nézőpontváltással, a teljesítménnyel szembeni valódi értékek felismerésével, Münchhausen báróként, a saját hajánál fogva kihúznia magát a gödörből. Ha pedig egyedül nem megy, ér segítséget kérni!