A szaloncukor története

A szaloncukor még manapság is egyfajta kuriózum, hiszen csak karácsony közeledtével kerül a boltok polcaira és nem sokkal újév után el is tűnik a kínálatból. A szaloncukor elődeit, azaz a fondant-cukorkákat a franciák alkották meg, tőlük vették át a receptet német cukrászok, akik a XIX. században honosították meg ezt az édességet Magyarországon.

A szaloncukrokat eleinte kézzel készítették és sokáig csak a fent említett fondant-cukorkákat takarta a kifejezés, amelyeket szép csomagolópapírba burkoltak. A neve valószínűleg onnan ered, hogy a módosabb családok a karácsonyfát a szalonban állították fel, illetve itt fogadták a vendégeket, tehát ide készítették be a látogatóknak szánt apró finomságokat, a szaloncukrokat is.

Ekkoriban a módosabb házak számára megrendelésre készült a szaloncukor, és mivel nagyon exkluzív édességnek számított, így a megrendelő határozhatta meg, hogy a kiválasztott ízű bonbont milyen papírba és sztaniolba csomagolják. A cukrászinasok valószínűleg nagyon nem szerethették ezt az időszakot, ugyanis az ő feladatuk volt a szaloncukrot borító selyempapír két végének kézzel történő kirojtozása, míg fel nem találták a ricselő gépet.

A szaloncukor divatja futótűzként terjedt az úri családok körében, majd szépen átszivárgott a társadalom minden rétegébe. Akik nem engedhették meg maguknak, hogy a cukrászdákból rendeljék meg ezeket a finomságokat, azok otthon készítették el őket. A XIX. század végére számos szaloncukor recept látott napvilágot például a szalon-ananász cukorka, a szalon-pisztácz cukorka vagy a szaloncréme-bonbonok.

Természetesen minden családnak megvolt a maga kedvence, vagy éppen a maga titkos receptje, amelyet a legszívesebben fogyasztott, illetve készített. A XX. században váltotta fel a kézi készítésű szaloncukrot a tömegtermelés, amikor már nem otthon vagy a cukrászműhelyekben készült az édesség, hanem a gyárak futószalagjain.