"Térdig ért a szemét, patkányürülék volt mindenhol" - Szaporítótelepet működtetett Dolly menedzsere

Forrás: Dolly/Facebook -
Dolly szaporítótelep állatkínzás Pál Rita menedzser Dolly roll
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem kímélik Dollyt a kommentelők, miután kiderült, hogy menedzsere, Pál Rita a tanyáján szaporítótelepet tartott fenn, ahonnan állatvédők beteg, rettenetes állapotban lévő sérült kutyákat mentettek ki, de több tetemet is el kellett szállítaniuk. ráadásul nem a tanya az egyetlen, ahol állatokat tartott a menedzser. 

Rettenetes állapotban lévő, elhanyagolt, sérült, beteg állatokat találtak a Dolly Roll énekesnőjének menedzserénél, Pál Ritánál. A gyöngyösi háznál olyan kutyákat találtak az állatmentők, amelyek daganatokkal, nyílt sebekkel voltak tele.

Rettenetes állapotban lévő kutyákat találtak a Dolly menedzserénél, Pál Ritánál - az énekesnő megszakította a kapcsolatot menedzserével és 9 kutyát maga mentett ki a borzalmas körülmények közül Forrás: Dolly/Facebook

Magas kerítés mögött húzódó koszos, fertőzésveszélyes kutyakennelek, borzalmas szagok - erről számoltak be a Blikknek a helyszínen a szomszédok.

"Elviselhetetlen volt a bűz, illetve folyamatos kutyavonyítás hallatszódott ki innen mindig. Senkit nem engedtek be, amikor pedig bejelentést tettünk, arra hivatkoztak, hogy engedéllyel működik a telep" - mesélte egyikük, ám mint kiderült, nem ez volt az egyetlen hely, ahol a menedzser állatokat tartott.

Pál Rita saját édesanyját is a kutyákhoz hasonló körülmények között tartotta, ugyanis az anya negyedik emeleti panellakásába is rengeteg kutyát vitt.

A lakók azt mesélik, a folyosón maszkban mászkáltak a bűz miatt, egy rendes levegővételre sem volt lehetőségük a házban az ajtajukon kilépve. "Olyan volt, mintha dögvész lett volna. Egy darabig hallottunk kutyaugatást, majd már azt sem" - mesélte egyikük.

Az idős asszony alatt lakó férfi is hasonló tapasztalatokról számolt be.

"Ez a Rita egy kegyetlen nő... Nem is látogatta az édesanyját. Kutyaürülékben fetrengett a néni, amikor megtalálták a szomszédok, azóta kórházban van. Ide is hordtak kutyákat, Dollyt is látták itt egy fekete autóval" – árulta el a lapnak, ahogy azt is, hogy a hölgy segítségére siető szomszéd szerint állati tetemek és patkányok között élt az idős asszony.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság állatkínzás gyanúja miatt büntetőeljárást indított, egyelőre ismeretlen tettes ellen, az ügyben kihallgatés még nem történt.

A gyöngyösi helyszínen több elpusztult állat tetemet találtak, a lap ottjártakor is éppen elszállított egyet az önkormányzat ebrendészete. Palotás Nóra ebrendész elmondta: "Az állatot mumifikálódott állapotban szállítottuk el, majd átadtuk a NÉBIH Állategészségügyi Diagnosztikai osztályának boncolásra. A lakásban térdig ért a szemét, patkányürülék volt mindenhol."

A Szurkolók az állatokért nevű egyesület – a helyi állatvédőkkel karöltve – azt szeretné elérni, hogy a kápolnai önkormányzat mondja vissza Dolly fellépését a helyi falunapon.

"Az V. kerületi Belvárosi Fesztivál már lemondta Dolly koncertjét, ám a plakátokat már nem tudják módosítani. Kápolna későbbre ígért választ" – nyilatkozta Kapin Richard, a mozgalom vezetője.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.