Így nézett ki a menü dédszüleink idején: egészen másképp étkeztek, mint a 21. század embere

ünnepnap hús fogás hétköznap étkezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A régi paraszti táplálkozás nagymértékben különbözött attól, ahogy ma eszünk. A legtöbb alapanyagot maguk termelték meg, ezek és az ezekből készült ételek kerültek az asztalukra. Fontos szempont volt, hogy ételeikben legyen elég kalória, hiszen szükségük volt rá a nehéz fizikai munka miatt. 

A parasztcsaládokban bevált szokás szerint nyáron naponta háromszor ettek. Két fogás csak ünnepnapokon került az asztalra, hétköznapokon egy fogást tálaltak fel. Egy földműves általában reggel 8-kor reggelizett, étele egyszerű, háztáji termékeket tartalmazott: szalonnát, túrót, hagymát, kenyeret. Délben levest ettek, este pedig hüvelyes vagy kása került az asztalra - írja a Nemzeti Köznevelési Portál nyomán a Mindmegette.

A parasztcsaládokban bevált szokás szerint nyáron naponta háromszor ettek Forrás: fortepan

Hús, húsos káposzta, pörkölt többnyire ünnepnapon került az asztalra, és akkor készített a háziasszony süteményt is. A húsleves gyakran két fogást is kitett; a benne főtt húst mártással tálalták. A katolikus családokban a hétfő, a szerda és a péntek böjti nap volt, ekkor mindig tésztát ettek.

A nyári három étkezés télre lecsökkent kettőre. Kevesebb volt a munka a földeken, kevesebb energiára volt szükségük. Az egyik étkezés 9-10 óra körül, a másik 14-16 óra között volt.

A fentiekből is jól látszik, miért van az, hogy a régi idők embere mindent evett, mégsem hízott el. Az étkezésük mennyiségét és kalóriáját ösztönösen is a napi munkavégzésük határozta meg, nem nassoltak, nem ettek unalomból, minden étkezésnek megvolt az ideje és a funkciója. Fontos, hogy mindig azt ették, aminek éppen szezonja volt, nem ismerték a tartósítószeres ételeket, a húst is maguk termelték meg, ahogy a zöldség és gyümölcs is megtermett a kertjükben.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.