Szülők figyelem! Ezek a legveszélyesebb gyermekjátékok

Forrás: Shutterstock -
veszély játék trambulin gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szülőnek lenni rengeteg örömmel, de ugyanakkor kihívásokkal, aggodalommal teli feladat. Miközben a felnőttek próbálják a szobából a laptopok, videojátékok mellől kicsábítani a szabadba a gyerekeket, számtalan kockázatos tárggyal, eszközzel is farkasszemet kell nézniük, amelyek olykor nagyobb veszélyt jelentenek a csemetéikre, mint az elsőre gondolnák. 

A különféle fizikai tevékenységek, szabadtéri játékok, eszközök rendkívül jó hatással vannak a gyermekekre, hiszen amíg ezekkel játszanak, végre nem a négy fal között, a képernyőt bámulva töltik az idejüket. Azonban veszélyek a szabadban is leselkednek rájuk, nem is akármilyenek.

Sürgősségi osztályon dolgozó orvosok meséltek arról, hogy melyek a leggyakoribb sérülések, amelyekkel találkoznak a mindennapokban és ebből kifolyólag, melyek azok a tárgyak, játékok, eszközök, amelyeket a biztonság érdekében érdemes lenne elkerülni vagy fokozott óvatossággal használni.

Roller

Az elektromos rollerek manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendek a kicsik és a nagyok körében egyaránt. A megfelelő biztonsági felszerelés azonban még mindig sok esetben hiányos.

"A sérülések száma jelentősen megnőtt a motoros és nem motoros rollerek miatt, amit azonban minimalizálhatunk megfelelő védőfelszerelés viselésével, beleértve a sisakot és a védőpárnázatot" - mondta Dr. Dan Park a Huffpostnak.

Trambulin

A gyermekek körében rendkívül népszerű a trambulin, azonban ez is rengeteg veszélyt rejt magában. A kicsik olykor nagy erővel, nagy sebességgel és alkalmanként furcsa szögben ugrálnak a trambulinon, ami könnyen izom- és csontsérülésekhez is vezethet.

Szülők figyelem! Ezek a legveszélyesebb gyermekjátékok Forrás: Shutterstock

Elektromos járművek

Az orvos ezen eszközök használatát egyáltalán nem ajánlja 16 év alatti gyermekek számára. Bár egyre több autó, terepjáró kapható gyermekméretben, amelyben nagyon klasszul mutatnak a kicsik, azonban a legtöbb esetben védősisak nélkül ültetik a bele a szülők a gyermekeket, amely tovább növeli a sérülések, agyrázkódás kockázatát. "Ezekben az esetekben a fejsérülések súlyosak és akár életveszélyesek is lehetnek" - vélekedik Park.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.