Nem csak a pubertáskorban növekednek a női mellek, jóval később is változhat a méretük

Forrás: Shutterstock -
mell méret hormon genetika menopauza
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több nő is azt tapasztalta, hogy a 20-as éveik végén a mellük mérete változott. A szakértő elárulta, mi lehet ennek az oka.

Egyre több nő beszél arról nyíltan, hogy a 20-as éveik végén még változott a mellük mérete. Az ismert, hogy a hízás vagy a fogyás, a terhesség, a szoptatás vagy éppen a menopauza hatására a keblek formája átalakul. Nemrég Salma Hayek is megosztotta, hogy az ő méreteire ezen életesemények voltak hatással, nem pedig a plasztikai műtét.

"Vannak olyan nők, akiknek a hízástól nőnek meg a mellei, és vannak olyan nők is, akiknek a szülés és a szoptatás után lesznek dúsabbak a keblei, aztán úgy is maradnak. Néhány esetben a menopauza miatt nőnek. Véletlenül azon nők közé tartozom, akikre mindezek hatással voltak" - mondta a színésznő, ám olyan nők is tapasztaltak változást a mellük méretében, akik nem voltak terhesek, nem híztak és a menopauzán sem estek át.

Forrás: Shutterstock

"Nincs valódi orvosi bizonyíték arra, hogy létezik második pubertás, de egyes nők valószínűleg az elsőt sem fejezik be, ezért a mellük a 20-as éveik közepéig fejlődhet" - mondta Pundrique Sharma, a The Harley Medical Group plasztikai, rekonstrukciós és esztétikai sebészeti tanácsadója. A mellek méretét a hormonok és a genetika is befolyásolja, ezért változhat terhesség vagy fogamzásgátló szedése esetén.

"Más tényezők - mint például a mell körüli bőr is - nagy hatással lehetnek a mellek megjelenésére. Az öregedés előrehaladtával bőrünk veszít rugalmasságából, ami megváltoztathatja a mellek megjelenését a 20-30 év közötti nőknél" - tette hozzá a szakértő.

Azt nem lehet elégszer hangsúlyozni, milyen fontos odafigyelnünk a testünk, így a melleink változására is. Ha csomót, vagy egyéb szokatlan változást tapasztalunk, fontos, hogy orvoshoz forduljunk - írja a Daily Star.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.