Tyúkvér és hajtincs a babán: a leghíresebb boszorkány története

A vudu gyökerei alapvetően Afrikából erednek; megtalálhatóak benne a nyugat-afrikai törzsek ősi vallásai, az ősi afrikai istenekről szóló hiedelmek, de nagy szerepet játszott a vudu hitvilág kialakulásában a rabszolgakereskedelem is, amely előbb Haitin, majd Louisianában hozta össze a hívőket. A 19. század elején sok, a haiti forradalom elől menekülő rabszolga emigrált Louisianába, ők vitték magukkal az ősi haiti vudukultuszt is. Bár soha nem tiltották be, gyakorlását számos törvény korlátozta. Szélsebesen terjedt a közösségben és a Mississippi folyó mentén észak felé, egészen Missouriig.

A vudu-hívők Bonye vagy Bonié istenben hisznek, "akinek" neve a francia Bon Dieu (Jóisten) szóból ered. Mivel úgy hiszik, Bonié nem avatkozhat bele az emberek ügyeibe, így a loákhoz (szellemekhez) fordulnak kéréseikkel. A loák figyelmét törzsi táncokkal, áldozatok felajánlásával lehet felkelteni, a hívők ezért oltárt építettek fel a szellemeknek, ahol különböző kegytárgyakat és amuletteket tartottak, illetve egyesek tartanak a mai napig. Úgy vélik, ezek a loák az álmainkban kommunikálhatnak velünk, de akár a vudu babákon keresztül is, és úgy is, ha megszállnak minket.

Ő a temetők őrzője, a hiedelem szerint ő dönt arról, hogy halála után ki hová kerül, illetve, ha valaki eladja neki a lelkét, vagy más áldozatot ajánl fel neki, akár örök élettel is megjutalmazhat...

A vudu egyik legismertebb szertartása nem más, mint a vudu babák (wangák) "megkínzása". Ezeket a babákat gyakran saját kezűleg, viaszból formázták meg, de készülhettek rongyból és fából is. A belsejüket rendszerint gyapottal tömték ki.

A baba nyilván az ellenséget jelképezi, aki lehetett egy hűtlen házastárs vagy egy rosszakaró, akinek a vudu-papnő fájdalmas kínt okoz azzal, hogy tűket szurkál a baba fejébe, hasába, végtagjaiba. A vudu-rontást csak akkor végzi el a papnő, ha azt jogosnak találja, önkényesen senki sem használhatja a babát.

Marie Laveau 1801-ben született Marguerite Henry felszabadított rabszolga és Charles Laveaux mulatt üzletember gyermekeként. Ő volt az első a családban, aki „szabadnak" született.

1819-ben Laveau feleségül ment a Haitiról menekült mulatt Jacques Parishoz, akitől két lánya született, azonban férje pár évvel a házasságuk után elhunyt. A fiatal özvegy hívő keresztény volt, de számára ez nem volt összeegyeztethetetlen a vudu hittel. Előszobájában tartotta a szent rituálékat, itt volt az oltára is, amin nemcsak kegytárgyakat, de szent ikonokat is tartott. Hetente rendezte meg az áldozati szertartását, amire a környékről gyülekeztek az emberek.

Férje halála után Laveau beleszeretett a nemesi származású fehér Christophe Dominick Duminy de Glapionba, aki több évtizeden át volt a szeretője. (Akkoriban törvény tiltotta a fehérek és a feketék házasságát). Laveau a heti szertartások mellett külön is vállalt klienseket, akik többek között arra kérték, hogy idézze meg nekik Papa Legbát, hogy egy-egy áldozat ellenében teljesítse a vágyaikat.

Hírneve pedig fontos pozícióba emelte New Orleansban. Nem csupán mágikus képessége miatt tisztelték, hanem jótékonysági munkájáért is. Sárgalázban szenvedő betegeket ápolt, börtönbe vetett fekete nők és férfiak óvadékát fizette ki, a halálra ítélt rabokat pedig utolsó óráikban meglátogatta, és együtt imádkozott velük. 1881-ben halt meg, sírját a mai napig a világ minden tájáról látogatják, hogy különböző szívességeket kérjenek a varázslónőtől.