A színpszichológiát sok területen alkalmazzák, mint például az orvosi terápiáknál, egyes sportokban, videójátékok tervezésénél, de főleg a reklám- és marketing szakmában. Fókuszcsoportos felmérések alapján határozzák meg a legtöbbek által kedvelt árnyalatot, hogy így több termék fogyjon.
A színpszichológia személyiségre gyakorolt hatásával először Carl Jung foglalkozott, akit ezen a területen úttörőnek tartanak. Jung szerint „a szín, a tudatalatti anyanyelve" és az emberek kedvelt színei alapján nagyon sok mindent el lehet mondani az egyéniségükről.
Most erről tudhatsz meg te is többet!
Fekete
Bár legtöbbünk a feketét a gyásszal és a depresszióval azonosítja, a színpszichológia szerint ez mégsincs teljesen így. Persze, akik a feketére szavaznak, lehet, hogy melankolikusabb egyéniségek, de közben nagyon kreatívak. A fekete szín az elegancia, a szexualitás és a hatalom szimbóluma is. Kedvelői általában magas beosztású egyének, akik tudatosan élik az életüket, irányító típusok, de művészet kedvelőek is, sőt sokuk valamilyen művészi ágon ér el nagy sikert.
Fehér
Akiknek a fehér a kedvence, általában tudatosan választották az „ártatlanság" színét. Ezek az emberek jellemzően családszeretőek, konzervatív elveket vallanak, szorgalmasak és akkurátusak. Komolyan veszik a társadalmi elvárásokat, betartják a törvényeket, és igyekeznek segíteni a rászorulókon.
Piros
A piros szín legáltalánosabb jelentése a vágy, a szerelem, a szenvedély és az agresszió érzéseinek. Ezek az intenzív érzések valóban kapcsolatban vannak azokkal a szangvinikus emberekkel, akik kedvelik a vibráló piros vagy vörös színt. Ők általában szenvedélyesen élnek, kaandvágyóak, hirtelen haragúak, és nagyon aktívak.
Lila
A lila szín rétegzett jelentéssel bír, pozitív és negatív tulajdonságokat is kötnek hozzá. A lila szín kedvelői önteltnek vagy arrogánsnak tűnhetnek, de közben elbűvölően kedvesek is tudnak lenni.
A lila továbbá a rejtély és a nemesség színe is, viselői érdekes személyiségek, titokzatosak és nehezen megközelíthetőek. Vonzó emberek ők, akik eleinte beképzeltnek tűnhetnek, de ha megnyílnak, kiderül, hogy nagyon jólelkűék.
A színek ereje: hogyan hatnak érzelmeinkre és egyéniségünkre?
A színek képesek érzelmeket kiváltani és meghatározni a hangulatunkat. Bátran állíthatjuk, hogy egyéniségünk társalkotói. A divat alapelemei születésünk napjától velünk vannak, és a pszichológusok szerint óriási hatással vannak a napi hangulatunkra. Mégis joggal kérdezzük: mi a kapcsolat a színek és az érzelmek között? Ide kattintva megtudhatod.Rózsaszín
A rózsaszín szinte minden kultúrában a romantikát jelképezi. Akiknek ez a kedvenc színe, jellemzően pozitív kisugárzású, feminin, csinos emberek, akik szeretik, ha szépség veszi őket körül, illetve gyakori, hogy anyagiasak Az életet egy nagy habos-tortának látják, amiből szép szelettel vágnak, és nem szívesen szembesülnek a hibáikkal vagy kudarcaikkal, inkább a homokba dugják a fejüket.Konfliktuskerülő emberek, akik szeretnék megőrizni a tökéletesség látszatát, ameddig csak lehetséges.
Narancs és sárga
Ez a sugárzó, vibráló szín arról árulkodik, hogy az illető nagyon szeretne kitűnni a tömegből. Általában olyanok hordanak sárga vagy narancsszínű ruhákat, akik szeretnek a társaság középpontjában lenni, jó humorúak, viszont jellemzően pletykás emberek is, akikre nem szabad rábízni a titkokat. Alapvetően jó szándékú emberek, csak könnyedén ítélnek meg másokat, és nem gondolnak a felszín alá.
Kék
A kék sok kultúrában az empátia és mély érzések színe. Ezek az emberek nagyon könnyen éreznek együtt másokkal, sokszor ezt a képességüket kamatoztatják is, például papok, pszichológusok, színészek vagy éppen kántorok lesznek. Továbbá a kék a békesség, a hamrónia, a megviálogosodás, a hűség és a barátság színe.
Zöld
A zöld a természet, a termékenység, a gazdagság és az újjászületés színe. Akik kedvelik, általában vonzó emberek, akik fiatalon házasodnak, jellemzően sikeresek abban, amit csinálnak, viszont túl sokat adnak mások véleményére. Hatalmas elvárásokat állítanak maguk elé, melyeket gykaran nem tudnak megugrani, és elégedetlenek lehetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.