Mitől lesz hihetőbb a hazugság: attól, aki mondja vagy attól, amit mond?

A legtöbb ember, ha fel kell ismernie egy hazugságot, erősen alulteljesít, amit az eddigi kutatások azzal magyaráztak, hogy vannak a többieknél jóval meggyőzőbb hazudozók, akik jobban eladják a sztorijaikat, mint mások. Azonban ezek az elemzések kihagyták a számításból azt a tényt, hogy vannak könnyebben és nehezebben átlátható hazugságok is.

A pszichológiai kutatásairól ismert Sarah Volz és kollégái korábbi kutatási anyagok adatait elemezték újra, melyben szétválasztották a hazugságot és annak hatásait. Az említett eredeti tanulmányt végző kutatócsoport a Miami Egyetem 80 hallgatójáról és munkatársáról készített videókat, akik egyenként négy-négy állítást fogalmaztak meg. Az elsőben pozitívan beszéltek egy személyről, aki szimpatikus volt nekik (pozitív igazság). A másodikban negatívan beszéltek egy olyan személyről, aki tetszett nekik (negatív hazugság). A harmadikban negatívan beszéltek valakiről, akit nem szerettek (negatív igazság). A negyedikben pedig pozitívan beszéltek egy olyan személyről, akit nem szerettek (pozitív hazugság). A videókon különböző bőrszínű nők és férfiak szerepeltek, vegyesen.

Az új tanulmányban a csapat ezeket a videókat 16 állításból álló csoportokra osztotta, majd a vizsgálatban résztvevő közel 3000 ember mindegyikének megmutatta a 16 kijelentésből álló halmazok valamelyikét. A kísérleti alanyok, amellett, hogy minden egyes állítás után jelezték, hogy szerintük igaz vagy hamis, amit hallanak, azt is elmondták, hogy mennyire bíznak a saját döntésükben.

Az adatok újraelemzése azt mutatta, hogy összességében a résztvevők csak az esetek mintegy 51 százalékában találták el, hogy ki, mikor mond igazat, ami gyakorlatilag ugyanolyan eredmény, mintha véletlenszerűen jelölték volna meg, mi igaz és mi a hazugság. Ami érdekes, hogy ugyan az igaz állításokat 71 százalékban jól ítélték meg, ugyanakkor a hazugságok 69 százalékát is igaznak gondolták.

A vizsgálat azt is megállapította, hogy egyesek hajlamosak voltak bármit elhinni, amit mondtak nekik, és akadt néhány résztvevő, aki magabiztosabban állt ki a döntése mellett, mint a többség. Ez utóbbiaknak azonban ritkábban volt igazuk, mint a kevésbé magabiztos társaiknak, teljesen nyilvánvaló, hogy nem voltak tisztában a gyenges hazugságfelismerő képességükkel.

A vizsgálat bizonyos szempontokat figyelembe véve korlátozott volt. A videókon kizárólag fiatal felnőttek szerepeltek, ráadásul közülük sokan pszichológia szakos hallgatók voltak: előbbi ényező más tematikájú kutatások szerint a hétköznapokban is komoly vonzerő lehet, utóbbinak pedig azért lehet jelentősége, mert a szociális és érzelmi készségek befolyásolhatják az egyén hitelességét. Ám a kutatst végző szakemberek szerint ezek a tényezők csekély mértékben hatottak a vizsgálatban résztvevőkre, amikor az igazságot és a hazugságot kellett egymástól megkülönböztetniük.

Az eredmények értékelésénél azt a tényt is figyelembe vették, hogy a valóságban az ember sokkal több szempont alapján és idő alatt dönt arról, hogy hisz valakinek, vagy sem, mint amennyit egy pár másodperces rövid videó megenged. Azt azonban a videókkal végzett kísérletek is megmutatják, hogy magát az üzenetet, mint tényezőt eddig alábecsülték a hazugságvizsgálatokban, holott, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja, az lehet a megfejtés kulcsa.