Ritka az, hogy az anyaországtól távol, egy másik országban élő, nagyobb létszámmal jelenlévő népcsoport teljes mértékben integrálódni akarna, s a saját kultúráját, hagyományait eldobva, a befogadó ország szokásait tenné sajátjává. A hazai nemzetiségekről szóló törevény is ennek ellenkezőjét erősíti, támogatva azt, hogy a különböző nemzeti kisebbségek identitásukat megtartva, magyar állampolgárként is megőrizzék tradícióikat, ünnepeiket, szokásaikat.
Hogyan válik egy népcsoport nemzetiséggé?
A nemzetiségi törvény alapján nemzetiség minden olyan népcsoport, amely legalább száz éve honos Magyarország területén, a társadalmon belül számszerű kisebbségben van. A többségi társadalomtól az önálló nyelv, kultúra és hagyományok különböztetik meg, emellett tanúbizonyságot tesz olyan összetartozástudatról is, amely ezen tulajdonságai, valamint történelmileg kialakult közösségei érdekeinek megőrzésére irányul. A nemzetiség fogalma a magyar jogban a korábban használatos nemzeti és etnikai kisebbség fogalmát váltotta fel 2011 után. Jelenleg Magyarországon a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán minősül nemzetiségnek, ugyanakkor lehetőség van arra is, hogy a törvényi feltételek fennállta esetén más népcsoportok is kérelmezzék a nemzetiségként történő elismerésüket.Ma már a görögök is karácsonyfát állítanak, ám az anyaországban sokáig a hajódíszítés volt a szokás dodekameron idején. A dodekameron (12 nap) a teljes karácsonyi ünnepkört felöleli, náluk a karácsony gyakorlatilag egy 12 napon át, december 25-től január 6-ig, azaz vízkeresztig tartó ünneplés.
Az ünnepi időszakban, ahogy az anyaországban, úgy a hazánkban élő görögök is vaszilopitást sütnek, melyben egy alufóliába csomagolt érmét rejtenek el, amit felvágáskor az a családtag kap meg, akinek épp az a szelet jut, mely a szerencsepénzt rejti. A piskóta vagy kalácstészta alapú sütemény felvágásakor az első szelet a házé, majd Jézus, Szűz Mária és Agios Vaszilisz (a görög Mikulás) következik a sorban, végül a megmaradt vaszilopitát annyi részre osztják, ahányan az ünnepi asztalnál ülnek.
Ahogy a magyarok, úgy a bolgárok is december 24-25-26-án ünneplik a karácsony, mely szenteste kezdődik. Szenteste, bolgárul „badni vecser” az ünnepi asztalt földre tett szalmán terítik meg. Az asztal gazdagon terített, 7, 9 vagy 12-féle böjti étel tálalnak fel ezen a napon. Hagyományosan készül főtt búza, bab, húsmentes töltött káposzta és szőlőlevél, melybe fűszerezett rizs vagy búza kerül, esetleg szárított gyümölcsökkel keverve.
Az asztalt megszentelik tömjénnel, majd felvágják az ünnepi kenyeret, melybe a görögökhöz hasonlóan a bolgárok is elrejtenek egy érmét, mely annak hoz majd szerencsét, akinek az a szelet jutott, melybe a pénzérme belesült. Náluk az első szelet az elhunytaké, a többit felosztják a család között. Az asztaltól egyszerre állnak fel, de nem szedik le, hogy később a halottai is megvacsorázhassanak, ezzel hozva szerencsét a házra.
A magyarországi horvátok szigorú böjttel indítják a karácsonyi időszakot, mely szenteste, az éjféli misével ér véget. Utána jöhetnek a nagy családi lakomák a kedvenc ételekből.
Horvát szokás, hogy bevisznek a házba három nagyobb tuskót, mely a szentháromságot szimbolizálja, majd bedobják a tűzbe, a cél, hogy minél nagyobb lánggal égjenek, mert úgy hiszik, annál több áldást hoznak a házra. A tuskók lángjáról gyújtják meg a karácsonyi gyertyákat is. Szintén horvát tradíció a szalma szétszórása a házban, melyből az ünnepi asztalra is jut.
A lengyeleknél a szenteste az első csillag megjelenésével kezdődik. A családok ostyatöréssel indulnak az ünneplésnek, melynek során jókívánságokat mondanak egymásnak, és ami a megbékélés, szeretet, megbocsátás szimbóluma. Az asztalhoz, melyre a hagyományok szerint mindig eggyel több teríték kerül, mint ahányan körül ülik — váratlan vendég, vándor stb. részére —, ezután ül le a család. Az asztalterítő alá rejtett szalmaszálak közül mindenki húz egyet. A szalmaszálak a kedvező, gondoktól és bonyodalmaktól mentes év ígéretével kecsegtetnek, így minél hosszabb és egyenesebb szál jut valakinel, annál jobb éve lehet.
Szenteste 12 különböző, a 12 apostolt jelképező böjti étel kerül az asztalokra. A hagyományosan céklából, gombából, képosztából készült ételek mellett saláták és halak, többféleképpen elkészített hering közül lehet választani.
A hazai németek vagy más néven, svábok is tartják a betlehemezés, azaz a Christkindlspiel hagyományát, igaz, ma már nem jellemző, hogy jelmezben, házról házra járnának előadni Jázus születésének történetét.
Szenteste nem kerül hús a német nemzetiségiek asztalára. Inkább bor- vagy tejlevest fogyaszt a szűk család, majd halat esznek és mákos gubát. A húsfogyaztás sváb körökben is csak az éjféli mise után szokás.
A bolgárokhoz hasonlóan, a szlovákok sem apkolják le azonnal az ünnepi asztalt, a megmaradt ételekkel ők az angyalokat kínálják meg, akik mákkal, dióval, cukorral megszórt haluskát, egy hagyományos szlovák tésztafélét találnak szenteste a hagyományos ételek közül, illetve krumplisalátát, káposztát is fogyaszthatnak.
A betlehemi játékok, ahogy a német, úgy a szlovák karácsonyi népszokások között is fontos szerepet töltenek be.
Hányatott sorsú nép az örmény. A világ minden pontján élő örmények mégis ragaszkodnak tradícióikhoz, bármennyire kis létszámban vannak is jelen az egyes országokban. Hagyományos karácsonyi ételeikkel is a szétszóródott nép egységét, összetartozását akarják erősíteni, így bárhol éljenek is, mindannyian ugyanúgy igyekeznek ünnepelni a karácsonyt (is).
A karácsonyi ünnepi asztalra jellemzően töltött hal kerül. A töltelékbe egyenlő arányban kerül párolt hagyma és rizs, melyhez török fekete szőlőt és mogyorót is kevesrnek. A halat sütés után paradicsom levében és borban párolják, majd kihűlve tálalják az összegyűlt családnak. Kedvelt ünnepi levesük az aganzabur, mely egy húslevesféle, édességük pedig a pahlaiva, mely egy dióval, cukorral és citrom reszelt héjával töltött tészta.
A karácsonyi ünnepkör egyik legszínesebb, ugyan nem egészen az eredeti formájában, de ma is élő romn szokása az úgynevezett kolindálás. A kolindák többnyire vallásos, az ünneppel kapcsolatos énekek, melyeket 10-15 év közötti fiúk énekeltek házról házra járva az ablakok alatt. Ahol engedélyt kptak a kolindálásra, ott cserébe kalácsot, kolbászt, süteményt almát, diót kaptak jutalomként a családoktól.
A másik tradicionális román karácsonyi szokás, a kecskemaszkos alakoskodás, vagyis a turkajárás. A népi játék főszereplője egy meghatározott dallamra, sajátos táncot járva lépett a házba, ahova beengedték az ott élők. Táncát hegedűvel, dob- és énekszóval kísérték. A turkával köszöntő legényeket szintén adományokkal és pénzzel jutalmazták.
Noha a cigányság asszimilálódási szándéka nyilvánvaló, azért léteznek még hagyományőrző roma családok is, melyek megtartották a régi szokásaik egy részét. Ők a karácsonyt a temetőben nyugvó családtagjaik sírjának meglátogatásával kezdik. A szentestét ők is szűkebb család körében ünneplik, gyertyát gyújtanak, énekelnek, majd az ünnepi asztal köré ülnek, melyre toros káposzta, különféle sültek, halételek és diós-mákos bejgli kerül.
Hazánk számos területén él még az a roma szokás, hogy szentestére maguk faragta jázolt tesznek a szoba sarkába, melyre szalmát szórnak, azt jelképzve ezzel, hogy Mária és József bármikor betérhetnek az otthonukba.
A szerbek azok közé az ortodox vallású nemzetek közé tartoznak, akik megtartották a Julisanus-naptárat, így nálunk minden két héttel később történik, mint a Gergely-naptárra váltó ortodoxoknál és más keresztény vallások esetén. A karácsonyt megelőző három vasárnapon először az apákat, majd az anyákat, végül a gyerekeket ünneplik.
Január 6-án, szenteste a szerbek nem állítanak karácsonyfát, de legalábbis nem tartozik a hagyományaik közé. Viszont délután sor kerül a badnjak, azaz a tölgyfa elégetésre, majd a családfő szalmát visz a házba és szétszórja a padlón. Ez Krisztus születésének helyét jelképezi, ide rejtik el a gyerekek ajándékait, melyeket szigorúan vacsora után bonthatnak ki. Az ünnepi asztalra halak, tésztafélék, hüvelyesek, böjtös töltött káposzta, méz, gyümölcsök és kompót kerül.
A ruszinok élete sem volt soha egyszerű. A ma már Ukrajna kivételével mindenhol önálló népcsoportként elismert nemzetiség karácsonyi hagyományai leginkább görög katolikus vallásukra alapul, de nem sokban különbözik bármely keresztény ország tradícióitól.
Fontos számukra a böjt, melyet szigorúan be is tartanak, így szenteste az asztalra hal kerül, illetve gyakran egyszerű, sózott olajba mártogatott kenyeret esznek.
Szinte semmiben nem különböznek a szlovén karácsonyi szokások a mi hagyományainktól. A betlehemezés és a jászol állítása a szlovénoknál is jellemző a karácsonyi időszakban.
Karácsonyra a bejglire, kalácsra hasonlító süteményt sütnek, ám a poticába, mely éppúgy lehet édes, mint sós, dió helyett mogyorót tesznek.
A szerbekkel ellentétben, már az ukránok is decemberben ünneplik a karácsonyt, és náluk is létezik a ma már inkább csak falvakban jellemző betlehemezés, bár némileg eltér a magyar szokásoktól.
Amelyik házba beengedik a kecskének, pásztornak, cigánynak, zsidónak, orvosnak és halálnak beöltözött embereket (mindegyikből kell lennie egynek a csapatban), ott énekelnek, majd a műsoruk végén búzát szórnak el a házban.
Cserébe pénzt kapnak.
A szenteste fő fogása az ukrán családok döntő többségénél a kutja, ami búza, méz, dió vagy mák illetve mazsola keveréke. Minden hozzávalónak szimbolikus jelentése van, a méz jelképezi például a szeretetet, összetartozást. Az ünnepi asztalon 11 féle böjti ételnek kell lennie, mint amilyen a varenyiki, vagy a pontyból készült halkocsonya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.