A látási problémák és a járási nehézségek általában az első tünetek közé tartoznak, amelyek a szklerózis multiplexre (SM) figyelmeztetik a betegeket. A Neurology című folyóiratban közzétett új kutatás azonban más olyan vörös zászlókat is azonosított, amelyek megkongathatják a vészharangokat.
A kutatás öt olyan problémát tárt fel, amelyek akár öt évvel a végső diagnózis felállítása előtt is feltűntek az SM-betegeknél. A kutatók megállapították, hogy a székrekedés, a húgyúti fertőzések (UTI), a hólyaghurut, a depresszió és a szexuális problémák korai figyelmeztető jelek lehetnek – derült ki az Express cikkéből.
Ezek a tünetek túl gyakoriak és ugyanúgy más betegségeket is jelezhetnek.
Természetesen nem mindenkinél alakul ki SM, akinél ezek a tünetek jelentkeznek
A szakértő azonban elmondta azt is, hogy az új kutatás hasznosnak bizonyulhat azok számára, akiknél magas az SM kialakulásának kockázata, például azok számára, akiknek a családjában már előfordult ilyen betegség. Az autoimmun betegség egyéb árulkodó jelei közé tartozik a járási nehézség, a látási problémák és az izommerevség vagy görcsök.
Az SM-et az immunrendszer problémái váltják ki, amelyek miatt az immunrendszer tévesen megtámadja az agyat vagy a gerincvelőt. Az autoimmun állapot a mielinhüvelyt - a fehérjékből és zsírsavakból álló réteget, amely az agyból érkező jeleket továbbító idegeket védi - veszi célba.
A burok sérülése miatt az agyi jelek, például a járáshoz szükséges izmok felé irányuló jelek megszakadnak és lelassulnak. Jelenleg nincs gyógymód, de az olyan kezelések, mint például a szteroidok, kontrollálhatják az állapotot és enyhíthetik a tüneteket. A betegeknek azonban évekig is eltarthat, mire megkapják az állapot diagnózisát.
A kutatók most 20 000 olyan beteg adatait vizsgálták meg az Egyesült Királyságban és Franciaországban, akiknél újonnan diagnosztizálták a szklerózis multiplexet. A csoport minden egyes beteg kórtörténetét összehasonlította három olyan emberével, akik korban és nemben megegyeztek, de nem szenvedtek a betegségben.
Az eredmények azt mutatták, hogy az SM-betegek 22 százalékkal nagyobb valószínűséggel szenvedtek depresszióban az állapotuk megállapítását megelőző öt évben, mint azok, akik nem szenvedtek SM-ben
Emellett 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel szenvedtek székrekedésben is. A húgyúti fertőzések kockázatát 38 százalékban, a szexuális problémákét 37 százalékban, a hólyaghurutét pedig 21 százalékban mérték.
Következő lépésükben a kutatócsoport ezeket a tüneteket összehasonlította más autoimmun betegségben, például Crohn-betegségben és lupuszban szenvedők problémáival. Az öt lehetséges tünet ezeknél a betegeknél is gyakoribb volt a diagnózis előtti öt évben, mint az átlagpopulációban.
Ez azt jelenti, hogy az öt tünet nem specifikus az SM-re. Továbbra is tisztázatlan, hogy a betegségek az MS kockázati tényezői vagy nem specifikus korai MS-tünetek
Remélik azonban, hogy ezek a korai jelek segíthetnek a tudósoknak megérteni azokat a biológiai mechanizmusokat, amelyek az MS-betegeknél még azelőtt bekövetkeznek, hogy a betegség tényleges tünetei kialakulnának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.