"Az idei lánymezőny nagyon erős" - Öltözőinterjú Szikora Róberttel az első élő show előtt

öltözőinterjú élő show Szikora Róbert kabala interjú backstage X-Faktor 2014 kajmán
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az X-Faktor élő showja előtt, a lányok mentorával Szikora Róberttel beszélgettünk, akinek öltözőasztalán mécsesekre, vitaminkészletre kajmánfejre és kavicsokra bukkantunk.

Szikora Róbert öltözőjében zen hangulat és nyugodt mentor fogadott. Beszélgetésünk pillanatában még volt pár óra az élő show-ig, a mentoroknak addigra kell felpörögni, előtte pedig egy kávé és lazítás még belefért.

Hogyan érzed magad az élő show előtt?

Nyugodt vagyok, mert a mentoroknak majd fél 9-re az élő show kezdetére kell lendületbe jönnünk. Mindent elvégeztünk a lányokat maximálisan felkészítettük Hunyadi Lacival, az énektanárukkal. Úgy gondolom sikerült az alapdolgokat megtanítani, amik hiányoztak. Az idei lánymezőny nagyon erős, ezért csak csiszolgatni kellett őket. (Közben Robi asztalán észrevettem egy kis kosárat kavicsokkal és egy kajmánfejjel.)

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A kavicsokat ajándékba hoztam a lányoknak. Nagyon sokszor voltam Jeruzsálemben. Ott megfigyeltem, hogy virág helyett kavicsokat visznek, ami szerintem sokkal maradandóbb emlék. Gyermekorom óta bármerre jártam mindenhonnan hoztam köveket, szerintem ez sokkal szebb emlék, mint valami műanyag csecsebecse. A kövek kikerülnek a kertembe és bármikor rájuk nézek eszembe jutnak az emlékek. Az élő showra mindenkinek hoztam egy kavicsot, a lányoknak a menedzseremnek és magamnak. A kajmánfejet pedig Little G Weeviltől kaptam, most hozta nekem Amerikából ajándékba.

Mennyire van beleszólásod a lányok fellépőruhájába, abba, hogy mit viselnek az élő showban?

Amikor elindul a műsor és egy-egy produkció után Alföldi Róbert nekem szegezi a kérdést: „Na de Robi mi ez a ruha?” - csak akkor tudom megvédeni a lányaim, ha a részemről is vállalható, amit viselnek. Ezért mindenbe van beleszólásom, illetékes elvtárs lettem.

A saját ruhádat te választod ki vagy van aki segítsen?

A mentoroknak van külön stylistjuk, aki figyelembe veszi a múltamat, hogy van egy kialakult stílusom. Ő nem ad rám olyat, ami tőlem idegen. Az első nap elegánsabbra vettük a showt, ezért ilyen koncepciókhoz igazodunk.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Az élő show előtt mi történik, a lányokkal van még egy beszélgetés?

Pár perccel a műsor előtt két összetartás van. Schiwert-Takács László a műsor kreatív felelős szerkesztője tart egyet az összes szereplőnek. Én pedig külön a lánykáimnak tartok egyet. Megfogjuk egymás kezét és pár mondattal buzdítjuk egymást, hogy az a talentum, amit kaptak jóistentől az nyilvánvalóvá váljon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.