Helyek, ahonnan elköltözött az élet – fénykorát éli az urbex

Az Urban Exploration, vagyis az urbex (városi felfedezés) egy adrenalin által fűtött, nem hétköznapi, egyben veszélyes hobbi. Célja, hogy a merész vállalkozók olyan helyekre jussanak el, amelyek romosak, lepusztultak, nem látogathatóak, nehezen megközelíthetőek vagy éppen valamilyen izgalmas legenda övezi.

Örök kérdés, hogy miért izgatják ezek az egykor élettel teli, mára viszont nyomasztó helyek annyira az embereket? Miért nem inkább arra vágynak, hogy a tengerparton szürcsölgessék kedvenc koktéljukat? Vaskó Tamás, a Mediaworks fotóriportere őszintén mesélt különös hobbijáról.

„Ezek számomra mitikus helyek"

Tamás 2012-ben kezdett elhagyatott orosz laktanyák kutatásába, ám ekkor még nem tudta, hogy mindezt úgy nevezik: urbex. A kifejezést 2015 tájékán lehetett először hallani, de a nagy "robbanás" a Covid első hullámai alatt történt. Az otthonülés helyett sokan választották izgalmas programnak a lakatlan helyek felfedezését.

A fotós elmondása szerint van, hogy a hely találja meg őt, de olyan is van, amikor kimondottan keresgél új felfedezésre váró helyeket műsorokban és közösségi platformokon is. Járt már Erdélyben, Szerbiában is, ami szerinte egy igazi urbex-paradicsom. Csernobilt is megjárta és Horvátország „csodáit" is meglátogatta.

Bárhogy is nézzük, az urbex ismertebb, népszerűbb és egyben veszélyesebb is lett. Nemtől függetlenül bárki túrázhat, de a nők száma évek óta folyamatosan növekszik ezen a területen.

Nők az élvonalban

A témában három jártas, kalandkedvelő urbexes hölggyel is beszélgettünk. Arra kerestük a válaszokat, hogy miért is vonzó program ez a nők számára és mi az, ami inspirálja őket, milyen érzések kerítik őket hatalmukba ilyenkor? Az biztos, hogy összehozza ez a bizarr közös pont a különböző érdeklődésű embereket. Szakmától, lakhelytől, nemtől és életkortól függetlenül egymásra találhatnak az urbex szerelmesei.

„Olyan érzéshez hasonlítanám, mint amikor a hegymászó feljut a csúcsra"

Végh Mónika Ausztriában, Bécsben dolgozik pincérként, nála az urbex iránti szenvedély 2020-ban, a Covid időszakában kezdődött.

Olyan érzéshez hasonlítanám, mint amikor a hegymászó megmássza a hegyet és feljut a csúcsra. Mi, urbexesek hasonlóan érezzük magunkat, mikor bejutunk egy ilyen elhagyatott helyre – mesélt Mónika.

Elmondása szerint egy ilyen túra feltölti energiával, de barátságok is szövődnek urbexes csoportokban. A legfontosabb, hogy alakuljon egy csapat és közösen vágjanak neki az izgalmakkal teli, kalandos felfedezésnek.

„A jelenben vagy és a múltat éled át"

Vaszlik Tünde vállalkozóként éli mindennapjait, azonban mégis kell valami plusz szenvedély az életében. Ez nem is lehetne más, mint az urbex. Az adrenalin és a sikerélmény az, amit ez a hobbi a számára nyújt.

A vállalkozó vonzódik a spirituális és ezoterikus vonalhoz is. Elmondása szerint egy nyomasztóbb helyen hasonló érzések fogják el, minden vágya volt, hogy „energiákat érezzen”.

Tünde szerint az utóbbi időben elég sok nő csatlakozott az urbexesek táborához.

„Ha ezek a falak beszélni tudnának..."

Puderer Veronika műszakvezetőként dolgozik, kilenc éve jár rendszeresen urbex túrákra. Őt egyfajta szomorúsággal tölti el a lepusztult, elhagyatott épületek látványa, de mégis élmény a számára, mert közben elképzeli, hogy milyen lehetetett, amikor még az élet töltötte be az épületeket.

– Ha egy nagyon lepusztult épületbe belépek, egyértelműen szomorúságot érzek, hogy hogyan mehettek tönkre ennyire... Olyan kérdések járnak a fejemben, hogy miért hagyjuk ezt? Mi történhetett, hogy nem óvták meg? – mesélt tovább.

Szerinte vannak urbexesek, akik „ész és felelősség nélkül” vágnak neki egy túrának, pedig kell, hogy legyen a résztvevőkben tisztelet a felkeresett helyek iránt.

„Az etika, az íratlan szabályok betartása nemtől és kortól függetlenül elengedhetetlen” – fogalmazott.