Hosszú életem legboldogabb évei azok voltak, mikor házunkat porrá bombázták, és egy nedves mosókonyhában rejtőztem anyámmal. Nem volt mit enni, és szüntelenül meg akartak ölni. Anyám idillé tette a poklot. Neki köszönhetem, hogy nem tudok gyűlölni, és hogy a derű és boldogság nem függ a külső körülményektől. Jelszava az volt, hogy akármi, történik veled az életben, „jobbá kell tenni!”
Rengeteget játszottunk, daloltunk. Loptunk a szomszéd kertjéből krumplit, s amikor én a hittanórám tanult riadalmammal azt kérdeztem: - Lopunk?! – ő derűsen azt felelte: - Ez nem lopás. Neki volt, nekünk nem. Elvettük.
Müller Péter korábban megjelent írásait itt olvashatod!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.