Nagy a szülői felelősség – A névválasztás és becézés ördögi köre

Mielőtt az embernek gyermeke foganna, általában már megvan az a néhány befutó név, amelyek közül évekkel később válogatni szeretne. Ilyenkor többnyire még az egyéni szimpátia és a jó hangzás játsszák a főszerepet. Évekkel később, amikor valós feladattá válik az utódok nevének kiválasztása, már egy sor egyéb szempontot is érdemes fontolóra venni. Míg egyesek a jó hangzásra törekednek és igyekeznek olyan keresztnevet választani, ami illik a vezetéknévhez és nem túl rövid, nem túl hosszú, mások a nevek jelentését tartják szem előtt vagy az egész életen át tartó „használhatóságot”. Azt is érdemes azonban végiggondolni, hogyan lehet becézni, mennyire lehet gúnyolni egy adott nevet.

Szülőként ilyenkor két lehetőség közül választhatunk. Vagy veszünk egy nagy levegőt, és hagyjuk, hogy mindenki a számára kedves formulával azonosítsa gyermekünket vagy igyekszünk finoman, diplomatikusan fogalmazva kifejezni nemtetszésünket. Ha inkább az utóbbi mellett döntünk, egy percig sem garantált, hogy az illető változtatni fog a megszólításon. Egy próbát viszont megér, hogy megpróbáljuk a tetszésünknek megfelelő nevet kicsikarni az illetőből.

De miért is olyan fontos, hogy hogyan szólítanak minket vagy éppen gyermekeinket?

Valószínűleg már többen éltek át olyan helyzetet, amikor nem tudták valaki nevét, de teljesen el tudták róla képzelni, hogy mondjuk Kármennek hívják, mert olyan „kármenes” volt. Korábbi tapasztalataink alapján él a fejünkben egy kép arról, milyen egy tipikus Tünde vagy Marika.

Ha a gyermekünket akaratlanul is egy olyan alakkal vagy egy olyan névváltozattal azonosítják, ami számunkra egyáltalán nem szimpatikus, sőt kimondottan ellenszenves, rövid időn belül feszültség keletkezhet bennünk, ez pedig semmi jóhoz nem vezet. Amikor az érzelmi húrok megfeszülnek, nem túl szerencsés sort keríteni egy számunkra kimondottan fontos téma boncolgatására. A véleményünk kinyilvánításával viszont sokat sem érdemes várni, hiszen ha bárkiben a számunkra kellemetlen formulák rögzülnek, azon az idő előrehaladtával egyre nehezebb változtatni.

Amikor a szülő nevet választ gyermekének, szeretné, ha csemetéjéhez hasonlóan annak neve is egyedi és megismételhetetlen lenne. Amikor viszont már két Benett és négy Zoé van egy iskolai vagy óvodai csoportban, a ritkaságnak szánt név veszít jelentőségéből, ráadásul valahogy meg is kell különböztetni az egyforma nevet viselő gyerekeket. Ilyenkor lódul be a kreatív pedagógusok fantáziája, és a nem mindennapi nevű Benettből Benike lesz, aki ugyanúgy lehet Benedek vagy Benjámin, mint Bence vagy Bendegúz. Hasonlókat élhetnek át azok a szülők is, akik olyan nevet választottak, amit nem lehet becézni, ám az óvodában mégis átkeresztelik Villőt vagy Violát Vilcsikévé.

Nincsenek jobb helyzetben a hagyományos, magyar neveket viselő gyermekek sem. Egy Erzsébetnél például nem tudni, hogy az Erzsike, a Böbe, esetleg a Zsóka verzió elfogadottabb-e. Ugyanígy egy Istvánt is nehezen szólítunk meg, amíg nem tudjuk, hogy ő Pisti, Pityu vagy Pista-e.

Természetesen a szülő szeretné gyermekét becézgetni, hogy ezzel is kifejezze érzéseit, babusgassa, szeretgesse a kisfiát vagy a kislányát. Bizonyos névváltozatok azonban nem tartoznak a szűk családon kívül másra. Édesanyaként jó azt érezni, hogy egy adott formula „csak a miénk”. Azzal ugyanis a gyermekünk és a köztünk lévő intimitás egy válfaja tűnhet el, ha valaki más is úgy szólítja a szemünk fényét, mint mi. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy egy becenevet csak mi magunk használjunk, kerüljük mások előtt az adott név használatát.

Mint az élet minden területén, a becézgető névváltozatok kiválasztásánál is elengedhetetlen, hogy a gyermek édesanyját vagy ha már elég nagy ehhez, magát a gyermeket megkérdezzük, neki melyik névváltozat tetszik jobban, hogyan is szólíthatjuk. Ne sajnáljuk az időt ettől az apró gesztustól, ezáltal ugyanis egy sor kellemetlen szájhúzogatástól kímélhetjük meg magunkat.