Egy kevésbé ismert étkezési zavar: az éjszakaievés-szindróma

Aki éjszaka is eszik, és egyre csak hízik, gyakran hallhatja a környezetéből, hogy hagyd abba, ne tedd, de ez nem ilyen egyszerű. Körülbelül olyan, mint ha egy depressziósnak mondanánk, hogy legyen életkedved, vagy a generalizált szorongásban szenvedőt kérnénk meg arra, hogy ne stresszeljen már annyira. Az éjszakaievés-szindróma nem akaratgyengeség, hanem betegség. Általában alattomosan alakul ki, de az idő előrehaladtával hormonzavarhoz vezet és elkezdődik egy ördögi kör.

Az éjszakaievés-szindrómában szenvedők napközben tudatos, erős akaratú emberek, ha túlsúlyosak (és előbb-utóbb ez elkerülhetetlen), mindent megtesznek testsúlyuk csökkentéséért, de az első éjszakai ébredésükkel megkezdődik a falásroham, ami többnyire szénhidrátdús ételekre korlátozódik. Az erre irányuló vizsgálatok szerint éjszakai evőknek alacsonyabb a lektinhormon szintje a testben, ami a jóllakottság érzéséért felelős, és a melatoninszint is, amit az alvás kulcshormonjaként tartunk számon.

Hogy néz ki ez a gyakorlatban? A beteg egyre többször ébred fel, olyankor éhes, eszik, újra elalszik, majd körülbelül másfél óra múlva ismét felébred és kezdődik elölről. A jelenség hátterében pszichoszociális és érzelmi tényezők egyaránt állnak: az éjszakai evés szindróma a stresszre adott abnormális reakció lehet. Az éjszakai evés szindróma a mai tudásunk szerint az étkezési zavar és az alvászavar közötti határterület.

Az éjszakai evés szindrómában szenvedő betegekre jellemző

- az étvágy reggeli és nappali hiánya,

- kóros álmatlanság

- nagy mennyiségű esti ételfogyasztás

- gyakori éjszakai ébredés, amelyekhez evés társul.