Olyan maszkot készített két magyar mérnök, amit még a WHO is a hitelesített

Forrás: Shutterstock -
WHO magyar új Maszk koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kállai Miklós és Csősz Botond a két magyar mérnök elsősorban saját maguknak szerettek volna maszkot készíteni, végül egy a WHO által hitelesített és szabadalmaztatott eszköz lett a végeredmény. 

A koronavírus első hulláma idején egy rövid ideig hiány volt a maszkokból, a két magyar mérnök, Kállai Miklós és Csősz Botond ekkor kezdett el azon gondolkozni, hogy terveznek maguknak maszkot.

A végeredmény egy szabadalmaztatott eszköz lett, amelyről kiderült, hogy hasonló annyira nincs forgalomban, hogy szabályozás sem volt rá.

Az egyszer használatos sebészi maszk alapvető célja, hogy cseppfertőzés ne jusson a maszkot használó irányából kifelé, illetve - egy műtét esetén - a sebészt megvédje az esetleg ráfröccsenő vértől Fotó: Shutterstock

A maszkok nagy része ugyanis nem a világjárvány elleni védekezésre lettek kitalálva. Egy FFP-2 maszk esetében a bejövő levegő 11 százaléka oldalról, alulról, szűretlenül érkezik, hiszen nem tapad annyira az archoz, hogy ez elkerülhető legyen, a sebészeti maszkok esetében ezt nem is mérik. Ettől persze a sebészi maszk hasznos, de funkciójának megfelelően nem a használóját védi, hanem a környezetét.

A mérnökök által kifejlesztett maszk,

a KC Mask oda-vissza védelmet biztosít, illetve vírusok elleni védelemre is egyszerre alkalmas,

erre jellemzően nem volt még példa, pedig a világjárvány miatt ez kézenfekvő elvárás. A maszk múlt héten megkapta a WHO által a járvány alatt a maszkok minősítésére létrehozott, Covid-19 kategóriára vonatkozó hitelesítést - írja a Telex.

Botond testvére, Csősz-Talu Boglárka is csatlakozott a projekthez, befektetőként és külkapcsolati menedzserként segíti a vállalkozást.

"Apránként alakítottuk ki a megfelelő maszktestet, míg eljutottunk oda, hogy melyik az, amelyik kis felületen érintkezik a bőrrel, de kényelmes és hosszú ideig hordható. A megfelelő anyag felkutatása is időbe telt, végül a gyártás gyorsítása miatt is egy újrahasznosítható, szilikonszerű, de sokkal erősebb, az orvostechnikában használt anyag győzött (TPE), amely otthon is fertőtleníthető" - mesélte Kállai.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.