egészséges étel finomság leves recept gyors recept étel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A leves méltánytalanul alulpozícionált fogás. A leves az, amelyet csak gyorsan bekanalazunk, hogy utána végre sort keríthessünk a másodikra. Pedig ez az az étel, amely lehet lélekmelengető egy hideg estén vagy kellemesen hűs a nyári forróságban, lehet édes, sós, de akár savanyú vagy kesernyés is. Könnyed vagy testes, húsos vagy hús nélküli, klasszikus vagy egzotikus. A levesek tárháza kimeríthetetlen.

A klasszikus vasárnapi húslevesen túl számos fajtája létezik a leveseknek és bizony nem csak előételként állják meg a helyüket, de bizony akad köztük olyan tápláló változat is, amelyet egytálételként is fogyaszthatunk.

Brokkolikrémleves

A krémlevesek finomak, egyszerűek és egészségesek. Szinte bármilyen zöldséget használhatunk hozzájuk, ráadásul rendkívül gyorsan elkészülnek, így igazi jolly jokerek, ha hirtelen kell valami meleg étellel előrukkolni.

Brokkolikrémleves Forrás: Shutterstock

Hozzávalók
1 ek. olaj
1 fej apróra vágott hagyma
1 nagyobb burgonya felkockázva
1 l alaplé (elhagyható)
500 g brokkoli, rózsáira bontva
só, bors
Tálaláshoz: reszelt sajt, levesgyöngy

Elkészítése (25 perc)
Egy nagyobb lábosba forrósítsd fel az olajat, dobd rá a hagymás és lassú tűzön fonnyaszd meg. Add hozzá a burgonyát és pár percig kevergesd, majd öntsd rá az alaplevet vagy a sima vizet és fűszerezd a sóval és borssal. Amikor már forr, tedd bele a brokkolit és lassú tűzön főzd, amíg a zöldségek meg nem puhulnak. Botmixerrel pürésítsd simára, ha kell hígítsd még folyadékkal - ízlés szerint. Szedd tányérokba és szórja a tetejére reszelt sajtot és /vagy levesgyöngyöt.
TIPP: Ha tartalmasabb főfogást szeretnél belőle, akkor hagyd igazán sűrűre, mint egy főzelék. Feltétnek a sajt és levesgyöngy helyett használhatsz főtt tojást, apróra vágott és pirított bacon kockákat, de kínálhatsz mellé sajtos pirítóst is. Nem csak brokkolival, de cukkínivel, karfiollal, borsóval és még számos zöldséggel működik ez a recept.

Gyors gazpacho

A gazpacho nem más, mint egy hidege, frissítő paradicsomos zöldségleves, amely nem csak rendkívül jól tud esni a nyári forróságban, de az elkészítése is mindössze 10 percet vesz igénybe, ráadásul a sok nyers zöldség igazi vitaminbombává is teszi.

Gazpacho Forrás: Shutterstock


Hozzávalók
½ uborka, felkockázva
2 nagy piros húsú paprika
1 nagy vöröshagyma, felkockázva
1 nagy gerezd fokhagyma, lereszelve
6 nagyobb bazsalikomlevél
500 g paradicsom, felkockázva
1 ek. olivaolaj
4 ek. vörösborecet vagy balzsamecet
2-3 dl alaplé vagy paradicsomlé
só, bors
Tálaláshoz: kockára vágott paradicsom, uborka, paprika, pirított kenyérkocka

Elkészítése (10 perc)
A darabos hozzávalókat tedd turmixgépbe és aprítsd össze őket. Ha nincs turmixgéped, botmixert is használhatsz. Ezután add a zöldségekhez az olajat, vörösborecetet vagy balzsamecetet, végül hígítsd ízlés szerint a paradicsomlével vagy alaplével, de akár a víz is megteszi. Végül fűszerezd sóval és borssal, majd turmixold még kicsit attól függően, mennyire szeretnéd darabosra a levest. Pihentesd 2-3 órán át a hűtőben, hogy az ízek összeérjenek. Tálaláskor merd mélyebb levesestálba és szórd meg a tetejét az apró kockára vágott zöldségekkel és a kenyérkockákkal.
TIPP: egyes vidékeken egy szelet kenyeret is beleturmixolnak a levesbe, hogy igazán tartalmas ételt kapjanak, ha pedig szereted a csípőset, akkor némi csilivel is megbolondíthatod a végén.

Vörös lencseleves sült piros paprikával

Ennek a levesnek az elkészítése, a lencse miatt, kicsit több időt vesz igénybe, mint az előző kettőé, de gazdag íze, krémes állaga és különleges színe megéri a fáradtságot.

Vörös lencseleves Forrás: Shutterstock

Hozzávalók
3 piros húsú paprika, négyfelé vágva
2 ek. olívaolaj
1 ek. paradicsompüré
1 közepes vöröshagyma, apróra vágva
1 gerezd fokhagyma, összetörve
2 nagy sárgarépa, négybe vágva
115 g vörös lencse
1,2 l alaplé vagy víz

Elkészítése (40 perc)
Grillezd a paprikákat addig, amíg a héjuk kissé meg nem feketedik, majd takard le a darabokat tiszta, nedves konyharuhával - vagy tedd műanyag zacskóba - és pihentesd 10 percig, hogy utána könnyen lehúzhasd a bőrüket. Forrósítsd fel az olajat egy vastag falú edényben és tedd bele a paradicsompürét, majd add hozzá a hagymát és a fokhagymát. Fonnyaszd közepes lángon, amíg megpuhul. Tedd bele a paprikadarabokat, fedd le és néha megkeverve főzd 5 percig.
Rakd a sárgarépákat és a lencsét egy másik lábasba, öntsd rá a folyadékot, majd forrald fel. Ezt követően főzd lassú tűzön még 15 percig, végül add hozzá a paradicsomos, hagymás, paprikás keveréket és ismét főzd 10-15 percig. Ha a lencse és a répa már puha egy botmixerrel pépesítsd az edény tartalmát és még egy percre rakd vissza a tűzre.
TIPP: vörös lencse helyett használj nyugodtan hagyományos barna lencsét vagy zöldet, az íze akkor is épp annyira finom, csak a színe lesz más. Tálaláskor megszórhatod a levest nagyon finomra vágott lilahagymával, de a felkockázott és megsütött bacon is jól illik hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.