Eljegyzési szokások egykor és ma

A lánykérés az elmúlt évtizedekben sokat veszített mind presztízséből, mind pedig jelentőségéből. Manapság már egyáltalán nem kötelező, hogy megelőzze a házasságot, korábban azonban elképzelhetetlen volt hivatalos lánykérés nélkül házasodni.

A korábbi időkben bevált szokásnak számított a kerítés, ahogyan az elrendezett házasság is. Így nem meglepő, ha az eljegyzés is egészen másképpen zajlott, mint manapság. Legtöbbször vagy valaki ajánlotta egymásnak a fiatalokat – mármint a szüleiknek – vagy eleve a szülők szemelték ki a leendő társat a gyermeküknek.

s ebből eljegyzés, később pedig házasság lett.

Ahhoz, hogy egy férfi udvarolhasson egy lánynak, először is a szülők beleegyezését kellett megkapnia. Ennek érdekében a fiatalember rendszeresen – általában szombatonként – vizitelt a lányos háznál, ahol eleinte csak a szülőkkel beszélgethetett, majd egyre több időt tölthetett a kiszemelttel is.

Az együtt töltött időnek szintén megvoltak a maga szabályai, például a fiatalok sosem lehettek kettesben, gardedámnak mindig jelen kellett lennie a találkozók alkalmával. Az ismerkedés időszaka – amennyiben a szülőknek is megfelelt a fiatalember – a lánykéréssel zárult.

A lánykérésben szintén nagy szerepet játszott a család, a férfi ugyanis

hanem a lány apjának – ha ő már meghalt, akkor pedig a legidősebb férfirokontól, esetleg az anyától kérte meg a lány kezét.

Az eljegyzéskor a férfi jegyajándékot, általában gyűrűt adott a választottjának, amely az anyagi helyzetétől függően lehetett sima karikagyűrű, de előkelőbb körökben inkább nemesfémből készült egyköves leánykérő gyűrűvel, úgynevezett szoliterrel pecsételték meg az eseményt. A lány szintén adott ajándékot a kérőnek, méghozzá egy úgynevezett jegykendőt.

Az eljegyzést követően a fiatalok jegyespárnak számítottak, kitűzték az esküvő időpontját, s bár a jegyesség ideje – ami lehetett 1-2 hónap, de akár 1 év is – még amolyan próbaidőnek számított, innen meghátrálni nem volt ildomos, tehát a lánykérést követően már egyenes út vezetett az oltárig.

A 20. századtól kezdve egyre nagyobb teret hódítottak maguknak a szerelmi házasságok, s bár a világ egyes részein még mindig nagy hagyományai vannak az elrendezett frigyeknek,

Ennek megfelelően a lánykérés és a jegyesség is teljesen másképp zajlik, mint évszázadokkal ezelőtt, ám bizonyos formaságokat még ma is illik betartani.

Bár a modern korban

a térdre ereszkedős, gyűrűs eljegyzés még a mai napig tartja magát a szokások körében.

Szintén sok férfi betartja azt a hagyományt, hogy – igaz, csak a lány megkérdezése után -, de az édesapától is megkéri jelképesen a választottja kezét. Ennek ugyan manapság már nincs számottevő jelentősége, ám kedves gesztus, amellyel a férfi jelezheti tiszteletét a lányos család felé.

A lánykérésnek akár csak hajdanán, most is elengedhetetlen kelléke a jegygyűrű, amelynek anyagára, formájára semmiféle határozott szabály nem létezik. Lehet klasszikus, egyköves szoliter, de akár kövekkel végig kirakott eljegyzési gyűrű is. Sőt az sem ritka, hogy az eljegyzéskor a pár női és férfi tagja is az ujjára húz egy-egy karikagyűrűt, s ezeket már a házasságkötés előtt is viselik.

Mivel a lánykérést mostanság a párok kettesben intézik, így az örömhírt külön szokták közölni a szülőkkel. Illendőség szempontjából a lányos háznál kell először megtenni a bejelentést, talán azért is, mert elméletileg a fiú – a lánykérés közvetlen közelében valamikor – a lányos apától engedélyt kér a jegyességhez, így annak sikeréről vagy sikertelenségéről nem árt tájékoztatni a szülőket.

Az eljegyzést követően szintén szokás eljegyzési ebédet vagy vacsorát adni, amelyen általában a szűkebb család számára jelentik be az eseményt. Szintén divatos az eljegyzési party, ezt azonban inkább a barátok számára rendezi a jegyespár és késő estig, hajnalig tartó bulizást takar.

Bár az eljegyzés lényege, hogy a pár felvállalja, hogy a szándékaik komolyak és készek a házassággal összekötni az életüket,

Míg régebben nagy szégyennek számított kihátrálni az eljegyzésből, ma már a hosszan - 5 vagy annál több éven át – tartó jegyesség sem szokatlan, sőt azon sem lepődik meg senki, ha a pár egyik tagja visszalép.

Bárhogy is nézzük, akár a régi idők szokásait, akár a modern kor eljegyzéseit vesszük alapul, egy biztos, jegygyűrűt adni és elfogadni komoly felelősség, még akkor is, ha mostanában ezt könnyelműbben veszik egyesek. A jegygyűrű nem csak egy ékszer, egy csecsebecse, hanem egy ígéret záloga, így mindenki jól gondolja meg, mielőtt odaadja valakinek avagy elfogadja és az ujjára húzza.