Végre összeházasodott Eva Mendes és Ryan Gosling, ilyen volt az esküvő!

Forrás: AFP/Sonia Recchia -
esküvő Ryan Gosling házasság Eva Mendes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már nyolc éve ők az igazi hollywoodi álompár két gyönyörű kislánnyal. Ám Eva Mendes és Ryan Gosling a házasságot viszont valamiért halogatták. Egészen ideáig! A legfrissebb hírek szerint a pár titokban egybe kelt.

Nyolc éve szeretett egymásba Eva Mendes és Ryan Gosling közös filmjük, a Túl a fenyvesen forgatásán. Azóta élnek boldogan, már két kislányuk is született, Esmeralda hatéves, Amada pedig négy. Eva mielőtt megismerte párját, úgy érezte, egyáltalán nem akar gyereket, ám a nagy szerelem hatására megváltozott benne valami, és negyven évesen adott életet első kislányának.

A színésznő miattuk feladta a karrierjét egy időre, ám nem rég elárulta, a gyerekek már elég nagyok ahhoz, hogy ő újra hamarosan munkába álljon.

Eva Mendes és Ryan Gosling nyolv év után összeházasodtak. Forrás: AFP/Sonia Recchia

Csakhogy a tökéletes képből még egyvalami hiányzott: Ryan ugyanis nem vette feleségül kedvesét. Ám nemrégiben ez is megtörtént a hírek szerint, a pár kimondta a boldogító igent – írta a HOT! Magazin.

„Az esküvő titkos és rövid volt. Eva törtfehér színű ruhája egyszerű volt, akárcsak a szertartás, amelyen csak a család és két barát volt jelen. Kislányaik voltak a koszorúslányok, és rózsaszirmokat szórtak a szüleik lába elé"

– mesélte egy bennfentes a menyegzőről.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.