Müller Péter: "Ha erre rádöbbensz, tudod, hogy a baj nem baj"

A lelkünk végtelenül gazdag, isteni. Az embernek ezért semmi sem új, minden csak emlékezteti. A keleti ősbölcselet ezt úgy hívja: „smriti". Ez az igaz valónkra, paradicsomi létünkre való emlékezetét jelenti, melyet minden ember hordoz magával. A baj, hogy földi létében ez mélyre hull benne, nagyon mélyre és elfelejti. Elborítja a halandó, hétköznapi élet sok-sok tapasztalata, a gyermekkor élményei, vak sorsának jó és rossz emléke, csalódása, baja, kudarca, minden, amit ebben az életében megélt, s csakis annyit tud magáról, s azt sem jól, amit megélt és megtapasztalt már, s nem képes mélyre látni. Tud a boldogságról, de nem éli meg, tud a szeretetről, de nem tud szeretni, csak érezni, valamit, az igazihoz csak távolról hasonlítót, tud a szabadságról, de csak rögeszmésen, lázadozva és felelőtlenül.

Vakon él mindenki.
Én is.
Mégis vannak mondatok s pillanatok, melyek felébresztik lázálmából.
S ezek nem újak. Valahonnan ismerősek.
Erre mondjak, hogy „aha" élmény.
Belülről jön, s azt üzeni: de hisz én ezt tudom! Ez nekem ismerős!
Ha erre rádöbbensz, tudod, hogy a baj nem baj.
Sorsszerű.
Csak halandó éned és lelkületed kerülhet bajba, te ott lent, az igazi valód, soha.