A munkahelyi csalók, meg akik annak hiszik magukat - Mindent az imposztor-szindrómáról

Aki nézte az Agymenők című sorozatot, biztosan emlékszik, hogy Sheldon és Amy fejéből az esküvőjük napján pattan ki egy új elmélet, ami miatt Nobelre jelölhetik őket. Eközben két félnótás tudósféle teljesen véletlenül bizonyítja a teóriájukat, emiatt szeretnének ők is részesülni Nobel-díjból. Amikor egyikük azt mondja, hogy csalónak érzi magát, Amy rákiabál, hogy az is, és ennek neve is van: imposztor-szindróma. Erre mondják, hogy keveri a szezont a fazonnal. Az említett férfi ugyanis valóban csaló, szemben az imposztor-szindrómással, aki bár annak gondolja magát, nem az.

A munkahelyi imposztor lehet a kollégánk, de akár a főnökünk is. A jó fej munkatárssal mindig lehet ötletelni, elmondhatjuk neki a saját felvetéseinket, javaslatainkat, amelyekkel ő már megy is tovább, hogy sajátjaként adja el a nagyfőnöknek. Őt mindenki kedveli, folyton dicsérik, a munkáját példaértékűnek tartják, sajnálkoznak, hogy nem sorozatgyártásban készült, miközben az igazi ötletgazdák csendben, szorgos hangyákként dolgoznak tovább.

Magabiztos, lehengerlő, úgy tűnik, remekül érzi magát a sikeres ember szerepében, élvezi a dicséretet, akkor is, ha tudja, hogy az nem neki járna. Jön-megy, mindig akad fontos munkája, persze házon kívül, de ott aztán agyondolgozza magát. A megtévesztés mestere, igazi manipulátor, aki tudja, hogy ha az ámítása már nem hat, az áldozat akkor is hallgat, mert nem akarja, hogy baleknak nézzék, amiért hagyta, hogy hülyét csináljon belőle.

Vele ellentétben az imposztor-szindrómás igyekszik meghúzni magát, ha jó ötlete van, félve mondja el, nem is igazán hisz benne, hogy bármit képes lenne kitalálni, pláne megvalósítani. Ha eredményt ér el, azt a véletlennek, szerencsének tudja be. Perfekcionista, ha valami nem tökéletes, magát okolja. Ha magasabb pozícióra vágyik, nem mer jelentkezni, hiszen úgysem alkalmas. Ha mégis megkapja az álommelót, azt sem saját eredménynek tudja be, sőt, előfordulhat, hogy úgy próbálja magát lebuktatni, hogy vitatható döntéseket hoz, hogy ezzel is bizonyítsa alkalmatlanságát.

Nem szereti, ha dicsérik, mert minél több az elismerés, annál magasabban van a léc, amit kizárt, hogy meg tud ugrani. Ezért mindegy mikor volt vége a munkaidőnek, a rábízott feladat nem várhat, amíg az maradéktalanul el nem készül, dolgozik.

Az igazi szélhámos lehet pszichopata, nárcisztikus, a kettő ötvözete, de mindenképpen pszichiátriai eset. Ezzel szemben az imposztor-szindróma kutatások szerint az emberek közel 70%-át is érintheti valamikor a karrierépítése során. Számos oka lehet, de a legfontosabb, hogy a velejáró önbizalomhiány leküzdhető, ha tudatosan keressük a kihívásokat, és szándékosan vállalunk olyan feladatokat, amelyektől tartunk egy kicsit.