A középkori szerzetesek cellákban aludtak, és még éjszaka is fel kellett ébredniük, hogy imádkozzanak

A kolostor falain belül zajló élet egy mai ember számára úgy tűnhet, hogy csupa lemondással járt. A középkor embere azonban nagyon másként tekintett az őt körülvevő világra: még a leghétköznapibb dolgokban is szimbolikus, gyakran a kereszténységgel összefüggő jelentést tulajdonított. A szentek legendáit, földi maradványait, ereklyéit különös tisztelet vette körül. A templomokban őrzött ereklyéket pedig gyógyító erővel ruházták fel. A vagyonosabb hívők gyakran hosszú zarándokutakra vállalkoztak, hogy ellátogassanak életük fontos helyszíneire.

Köztudott volt, hogy a kolostorokban szigorú szabályok uralkodtak. A szegénységi fogadalmat tevő szerzetesekre azonban mindig felnéztek. Az első nyugati szerzetesrendet a 6. században Szent Benedek hozta létre. A bencés rend kolostorai a településektől távol eső helyeken, gyakran a hegytetőkön, erős falakkal körülvéve álltak. Itt ugyanis biztosítottak voltak a körülmények az elmélyült imádkozáshoz. Szent Benedek napirendje szigorú előírásokat tartalmazott, ami az újoncok felvételére és a szerzetesek megkívánt magatartására is vonatkozott.

A kolostorok élén az apát állt, akinek az volt elsődleges célja, hogy a hozzá tartozó közösséget az erényes élet felé terelje. Bár a regula előírása alapján a tulajdonról teljesen le kellett mondani, az apátot felszólította arra is, hogy a testvérek minden alapvető szükségletét biztosítsa. A szerzetesek így az átlagnál jobban éltek, hiszen biztonságban érezhették magukat: volt tető a fejük felett, és az étkezésükről is gondoskodtak.

A szerzeteseket nagyra becsülték annak idején, ezért ez nagy vonzerőt jelentett a fiatalok számára is. A kolostorok különböző adományokban részesültek és adókedvezményeket élveztek. A szabályzatok kialakítása a kolostorok nagyságától és a földrajzi helyüktől is függött. A kisebbekben alig egy tucat szerzetes élt együtt, míg a nagyobbakban akár több mint négyszázan. A kolostorok a kezdeti időkben az önfenntartó gazdálkodásra rendezkedtek be. Az élelmet a földeken termelték meg, de egyes szerzetesrendek állattenyésztéssel is foglalkoztak, sört, bort is készítettek. Fontos feladatuk volt középkori kultúra ápolása, őrzése.

A szerzetesek a Nappal együtt ébredtek és vele együtt aludtak el a celláikban, viszont éjszaka is fel kellett kelniük, hogy imádkozzanak. A napi feladataikhoz tartozott, hogy az ébrenlét óráiban imádkozniuk kellett, olvasni, misén részt venni. E tevékenységek alatt tilos volt a beszélgetés: a kolostort csak nyomós indokkal, az apát engedélyével hagyhatták el.

Amint a szerzetesrendek nagyobb vagyont halmoztak fel, előtérbe került a szellemi munka a kolostor falain belül. A szerzetesek kivették a részüket a szegények és elesettek ápolásából, és a betegek gyógyításában is részt vettek.

Ez is érdekelhet: A középkori hóhérokat bordélyházak és lepratelepek közelébe száműzték