Kezdődik a medvehagymaszezon: ezekre a dolgokra nagyon kell figyelnünk

Forrás: Shutterstock -
medvehagyma felhívás Mecsek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A medvehagyma levele kizárólag nem védett területeken gyűjthető, saját szükségletre fejenként naponta legfeljebb két kilogramm mennyiségben - hívja fel a figyelmet gyógynövény szezonjának kezdetén a Mecsekerdő Zrt.

A Baranya megyében gazdálkodó társaság MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében jelezte, hogy a jellegzetes fokhagyma-illatú, vér- és vesetisztító gyógynövény gyűjtése fokozott terhelést jelent az erdei ökoszisztéma számára, mindezt azonban felelős erdőlátogatással jelentősen csökkenthetjük.

Felhívták a figyelmet arra, hogy tovább tud élni, lélegezni, táplálkozni és táplálékot raktározni a talajban megbújó hagymájában a medvehagyma, ha két leveléből csak az egyiket szedjük le, és elkerülhetjük az erdő talaján élő, számos védett lágyszárú növény letaposását, ha a kijelölt turistaútvonalakról nem térünk le.

Kezdődik a medvehagymaszezon Forrás: Shutterstock


Közölték, hogy a - hegyek középső és magasabb régióiban, lombos erdőkben, főként a bükkösökben, a hűvösebb északi oldalakon, völgyekben előforduló - medvehagyma levele kizárólag nem védett területeken gyűjthető, saját szükségletre fejenként naponta legfeljebb két kilogramm mennyiségben.
A tájékozódást és a különböző besorolású területek azonosítását a Mecsekerdő honlapján közzétett térkép, illetve a mobiltelefonról is elérhető Erdőtérkép alkalmazás segíti.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a kereskedelmi célú gyűjtéshez az erdőgazdálkodó engedélye szükséges.

A medvehagyma nem csak egészséges, hanem nagyon finom is. Ezeket a recepteket érdemes kipróbálni!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.