Gina Lollobrigida: a világ legszebb asszonya, akiért versengtek a férfiak

színésznő gina lollobrigida legszebb asszony karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Luigina Lollobrigida Subiacoban született 1927. július 4-én. Az olasz színésznő, akit a világ legszebb nőjének is kikiáltottak, az 50-as és 60-as évek legelismertebb európai filmsztárjai közé tartozott.

Gina Lollobrigidának nem volt könnyű a gyerekkora. Édesapja bútorokat készített, a világháború alatt azonban lebombázták a gyárat, ahol dolgozott, így a család elköltözött a szülőfaluból egy egyszobás lakásba, ahol öten éltek együtt. Hamar felfigyeltek a fiatal lány szépségére, ő azonban másra akarta használni a tehetségét, rajzot és szobrászatot tanult a Római Szépművészeti Akadémián. Amikor egy tehetségkutató keretein belül egy meghallgatást ajánlottak neki Európa legnagyobb filmstúdiójában, egyáltalán nem volt lelkes.

Milko Skofic, aki gyanútlanul készített pár képet bikiniben pózoló, akkor még kevésbé ismert feleségéről Forrás: 7e Art/DR / Photo12 via AFP

1947-ben részt vett a Miss Olaszország szépségversenyen, ahol harmadik helyen végzett: ez indította el a karrierjét. Két évvel később feleségül ment egy szlovák orvoshoz, Milko Skofichoz, aki gyanútlanul készített pár képet bikiniben pózoló, akkor még kevésbé ismert feleségéről, ami felkeltette a világ leggazdagabb emberének a figyelmét. Howard Hughes több, mint 20 évvel volt idősebb Gina Lollobrigidánál és híres volt arról, hogy a legszebb színésznőkkel bújt ágyba. Miután kiszemelte magának Ginát, Amerikába invitálta és válóperes ügyvédekkel várta a repülőtéren. Egy luxusszállodában szállásolta el, kapott egy személyi titkárnőt és egy sofőrt és számtalan ajánlatot a hősszerelmes férfitól.

A színésznő három hónapig tartózkodott Amerikában, és bár nagyon élvezte a gazdag férfi figyelmét, akit sokkal érdekesebbnek tartott a saját férjénél, újra és újra elutasította. Mielőtt Rómába indult, Hughes aláíratott vele egy hétéves szerződést, ami megpecsételte a karrierjét, ugyanis más amerikai stúdiók így nem tudták alkalmazni. A férfi továbbra is betegesen rajongott érte, még az algériai sivatagba is üldözte a dívát, de az érzései sosem leltek viszonzásra.

Hogy Hollywoodot elkerülje, Gina Olaszországban és Franciaországban forgatott, olyan filmekben szerepelt, mint az Afrika kincse, A vidéki lány vagy a Kenyér, szerelem, fantázia, melyért BAFTA-díj jelölést kapott.

Kenyér, szerelem, fantázia című filmben Forrás: 7e Art/Titanus / Photo12 via AFP

Olyan híres színészekkel játszhatott együtt, mint Humphrey Bogart, Antony Quinn, Rock Hudson vagy Frank Sinatra, bár őt nem szívlelte, mert mindig elkésett a forgatásról, és egy cseppnyi humorérzéke sem volt. Legnagyobb sikereit a Világ legszebb asszonya, a Trapéz és A párizsi Notre-Dame filmekkel érte el.

A világ legszebb asszonya Forrás: 7e Art/DR / Photo12 via AFP

A Salamon és Sába királynője film forgatása katasztrófába fulladt, amikor színésztársa, Tyrone Power szívrohamot kapott az egyik jelenet forgatásakor. Az egyik verzió szerint a férfi a kórházba menet Gina autójában hunyt el, mások szerint az öltözőben esett össze és halt meg. Bármi is legyen az igazság, a színész jeleneteit Yul Brynerrel forgatták újra. A film sokkolta Hollywoodot, ugyanis volt benne egy orgiajelenet, amelyben, bár ruhában volt mindenki, az 50-es évek végén ez még nem fért bele az erkölcsi normákba.

Salamon és Sába királynője Forrás: Collection ChristopheL via AFP/Edward Small Productions / United Artists/Edward Small Productions / Unite

1960-ban a színésznő Kanadába költözött. Házassága hamarosan tönkrement, amikor Christian Barnard szívsebésszel való afférja napvilágra került. Férjével összesen 22 évig éltek együtt, egy gyermekük született.

Sophia Loren, Yvonne De Carlo és Gina Lollobrigida 1954-ben a berlini filmfesztiválon Forrás: Berlinale

Utolsó nagy filmjét 1972-ben forgatta, de dühkitörései és titokzatos szemproblémái miatt háromszor is le kellett állítani a forgatást. Ezután még szerepelt pár amerikai sorozatban, de egy idő után inkább a művészet felé fordult. Fotókat készített szülőhazájáról, Olaszországról, valamint márvány- és bronzszobrokat állított ki a sevillai nemzetközi kiállításon. 12 napot töltött el Fidel Castroval, hogy fotókat készítsen róla és egy mélyinterjút készítsen vele. Dolgozott az Unicefnek, az ENSZ-nek, sőt, még egy európai parlementi mandátumért is indult.

Annak ellenére, hogy a világ legszebb nőjének is kikiáltották, a szerelemben nem igazán volt szerencséje.

Utolsó nagy csalódása a 34 évvel fiatalabb Javier Rigau y Rafolshoz kötődik, akivel 2006-ben jelentették be az eljegyzésüket, majd a média túlzott figyelmére hivatkozva lefújták azt. Gina később azt nyilatkozta, hogy csak azért akart hozzámenni a férfihoz, mert depressziós volt, és azt gondolta, hogy egy házasság majd jót tesz neki. Rigau azonban nem hagyta annyiban a dolgot, felbérelt egy dublőrt, és egy régebbi meghatalmazást felhasználva nyolc tanú jelenlétében feleségül vette az akkor 88 éves filmcsillagot. Gina Lollobrigida véletlenül fedezte fel, hogy papíron újból házas, és azonnal jogi lépéseket tett. Az első pert elveszítette, végül pápai jóváhagyással érvénytelenítették a házasságot 2019-ben.

Utolsó nagy csalódása a 34 évvel fiatalabb Javier Rigau y Rafolshoz kötődik Forrás: AFP/Vanina Lucchesi

A színésznő nemcsak fiatal szeretője, hanem a fia ellen is jogi eljárást indított, aki azt állította, hogy az édesanyjának elment az esze, és gyámság alá kellene helyezni. Gina gyermeke nem nézte jó szemmel, hogy a 80-as éveiben járó édesanyja fiatal férfiakkal veszi körbe magát, akik valószínűleg mind az örökségre pályáznak. A feltételezés nem volt alaptalan, hat évtizeddel fiatalabb, jóképű menedzsere, Andrea Paizzola a 2010-es években teljesen a befolyása alatt tartotta a dívát és több millió eurót csalt ki tőle.

A színésznő utolsó éveiben már visszahúzódott otthonába, ahol 2023. január 16-án, 95 éves korában hunyt el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.