Újabb fejlemény a Madeleine McCann ügyben: érdekes dolgot közölt a koronatanú

Christian B nyomozás Madeleine McCann
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Madeleine McCann 2007 májusában, a portugáliai Praia da Luzból tűnt el nyomtalanul. A lány akkor 3 éves volt. A szülők és a nyomozók azóta is keresik. Az ügyben időnként újabb nyomok adnak reményt a kislányként eltűnt nő megtalálására.

A német ügyészek az időszakban a portugáliai Barragem do Arade víztározóban folytatott átkutatása során talált tárgyak gondos átvizsgálásával töltötték, ám úgy tűnik, ha nem is volt hiábavaló a kutatás, Madeleine McCann ügyében nem hozott előrelépést.

A nyomozók Madeleine eltűnésének helyszínétől körülbelül 50 kilométerre fekvő víztározónál kutatták át a területet, ami a 46 éves Christian B. kedvenc tartózkodási helye volt, amit ő a "kis paradicsomának" nevezett.

Újabb fejlemény a Madeleine McCann ügyben: ez tartja most lázban a nyomozókat

Most azonban egy újabb nyom tartja lázban a rendőröket. A hatóság emberei sokáig azt feltételezték, hogy a gyanúsított az ablakon mászhatott be abba a lakásba, amelyből Madeleine McCann tizenhat évvel ezelőtt eltűnt. Ez a feltételezés azonban nem bizonyul igaznak, mivel az ügy koronatanúja, Helge Busching elmondta, hogy Christian Brückner holmijai között egyszer rátalált egy zárfeltörő készletre is. Ő tudott is arról, hogy a férfi szerszámokat használ a betörésekhez.

Ez a hír most felcsigázta a nyomozókat, és akár meg is döntheti azt az elméletet, miszerint Madeleine McCannt az ablakon keresztül rabolták el - írja a Mirror.

A férfit 2020-ban vádolták meg Madeleine meggyilkolásával, ennek bizonyításán dolgozik a német ügyészség. Christian B. jelenleg hétéves büntetését tölti, amiért 2005-ben megerőszakolt egy nyugdíjas nőt. A férfi tagadja, ogy bármi köze lenne Maddie eltűnéséhez.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.