Anyának lenni csodálatos, de mi lesz a karrierrel?

Anyának lenni csodálatos, de sok munkával jár. Karriert építeni felemelő, de szintén sok munkával jár. Hogy a kettő együtt működik-e? Azt csak az tudja, aki mindkettőt próbálta. Én közéjük tartozom, de négy gyermekkel és a szakmai sikereim ellenére sem könnyű megválaszolnom az egyik fiatal kolléganőmben felmerült kérdést:

Anyaság vagy karrier?

„Nem erről álmodtam kislánykoromban” — nem egy olyan nőtől hallottam már hasonló mondatot, aki mindig is szeretett volna családot, de a hivatásában is eredményes akart lenni. Én sem családról, sem karrierről nem álmodoztam gyerekként, a családi legendárium szerint már hatévesen tudtam, hogy ha nagy leszek, zenész leszek, de abban biztos vagyok, hogy sem az „egész életemben”, sem az életpálya fogalmával nem voltam tisztában, és gyanítom, a 80-as évek elején még az anyámban, aki később nagy karriert futott be sem tudatosult, hogy mit jelent a hivatása csúcsára érni. Ezzel szemben a mai gyerekektől azt várja a társadalom, hogy 14 évesen már tudják, hogy mivel töltik majd életük hátralévő évtizedeit, miben emelkednek majd ki, miről lesznek ismertek, híresek, mi hozza el a sikerüket, és kis túlzással, de fejben már legyen kész a köszönőbeszédük az Oscar- vagy Nobel-díjak átvételéhez. Mindannyian tudjuk, hogy ez nonszensz, mégis mindenki azt kérdezi már a kiskamaszoktól is: „No, tudod már, hol tanulsz tovább, mi leszel, ha nagy leszel?” 

Mit jelent az anyaság és mit a karrier? 

Az objektív jelentését a két fogalomnak mindenki ismeri. Anya az, aki gyermeket szül, nevel, örökbe fogad. Karrier az, amikor a szakmai életünk eljut A-ból B-n keresztül C-be, azaz a hivatásunkban elérjük a magunk elé kitűzött célt. Ám, ha kicsit árnyaljuk a képet, akkor már nem ilyen egyszerű a képlet. 

Az anyaság nem egyenlő a szüléssel (sem az örökbe fogadással), ahogy az apaság sem csupán annyi, hogy a férfi a maga „biológia eszközeit” segítségül hívva összedolgozik a nővel azért, hogy ketten együtt új életet teremtsenek. Az anya nem csak világra hozza az újszülöttet, hogy aztán etesse-itassa, tisztába tegye, öltöztesse és betakargassa a kicsit, majd később óvodába, iskolába, különórákra vigye őt. Ezek a kötelességei, de a felelőssége nem áll meg itt, a gyereknek nemcsak fizikai, hanem lelki, érzelmi igényei is vannak. 

A karrier sem egyszerűen a szakmai ranglétrán való előrejutást jelenti, és van, aki azt mondja, hogy anyának lenni önmagban is lehet az, mégis, ha élepályáról van szó, az anyaságon kívüli hivatásunk beteljesítésére gondolunk, az útra, amelyen haladva szakmai és emberi fejlődésen keresztül érjük el a hőn áhított célt, elfoglaljuk a helyünket az előre elképzelt „trónon”, ami van, akinek tényleg a ranglétra tetejét jelenti, az abszolút vezetői beosztást, másoknak azonban a vágyott tudás, egy bizonyos, nem feltétlenül vezetői felelősségi- és munkakör, szerep megszerzését vagy saját vállalkozás, szervezet működtetését. Sikert. 

Miben mérhető a siker a karrier és az anyaság szemszögéből?

A karrier szempontjából nem nehéz meghatározni, mi jelenti az emberek többségének a sikert: manapság és általánosítva, némi szarkazmussal mondhatjuk, hogy vezetői pozíció és sok pénz vagy eredményes vállalkozás és szintén sok pénz, mellé esetleg díjak, elismerések. Mindegy, csak látványos legyen. De azért akadnak, akiknek a karrier inkább több kisebb cél elérését, szakmai és emberi fejlődést jelent. Én is közéjük sorolom magam. 

Az anyaság szempontjából bonyolultabb a helyzet, az anyai sikerek sokkal megfoghatatlanabbak. Van, aki osztályzatokban, diplomákban méri a maga szülői szerepének eredményességét — és ne legyünk álszentek, az ember tényleg roppant büszke arra, ha a gyermeke okos —, ám az igazán sikeres anya (és apa) az, akinek a lánya, fia boldog, kiegyensúlyozott akkor is, ha ötöst kap matekból és akkor is, ha kettest. Ha vannak baráti kapcsolatai, ha hazaérve mesél, mesél és mesél, félelem nélkül, mert biztonságban érzi magát és bizalommal fordul a szüleihez, akik ugyanígy tekintenek rá. Kölcsönös szeretet és bizalom, akkor is, ha épp kamasz, emiatt halálosan idegesítő és szemtelen, és nincs benne semmi belátás, sem tapintat.

Vagy-vagy?

Négygyerekes anyaként van bőven tapasztalatom anyaság és karrier kérdésében is, ráadásul nehezített pályán mozgok, mert a négy gyermekem közül az egyik értelmi sérült, ami nyilvánvalóan befolyásol mindkettőben. 

Az életpálya kifejezést jobban szeretem, mert jobban megmutatja, hogy nem kell a karrierrel sietni, van rá idő, egy egész élet. Hacsak nem akar valaki már harmincéves korában a világ tetején ülni, kényelmesen fel lehet építeni, nyugodtan lehet hagyni egy-egy pályaszakasznak időt, kifutást. Belefér a házasságkötés és a gyermekvállás is. Legalább 40 aktív, munkával töltött évről beszélünk, ami nem kevés idő, több karrier is beleférhet. Elméleti síkon. 

Aztán jön a gyakorlat, a valóság. A munkahelyen kitörő pánik, amikor a nő jelzi, hogy gyermeket vár (sok várandós anya ezért igyekszik a lehető legtovább húzni a bejelentést). Egy világ omlik össze a főnökben, a kolléganőkben, pláne azokban, akik „bezzeg nem olyan önzők”, mint a gyermekét váró munkaerő. A férfi munkatársak tudni vélik, hogy hosszú évekig nem látják viszont, de ha vissza is tér a kollegina, rá a továbbiakban nem lehet majd számítani. Ők csak tudják, náluk is mindig „az asszony marad otthon, ha beteg a gyerek”. Ha egy nőnek gyermeke születik, pláne, ha egymás után több is, akkor onnantól megbízhatatlan munkatársnak számít, hiszen már nem úgy ugrál, ahogy a munkahelyi érdek fütyül, ráadásul figyelembe kell venni a szabadságolásnál az igényeit, mert gyermekei vannak, és még több fizetett szabadság is jár neki, mint gyermektelen kollégáinak, ami miatt folyamatosan megjegyzéseknek, ellentéteknek lehet kitéve. Nem beszélve arról, hogy támogatni kell, amíg visszarázódik a munkába, mondhatni, felzárkózik, akkor is, ha az otthon töltött évek alatt képezte magát. 

Természetesen nem minden munkahelyen számít hátránynak, ha a nő anya is, van, ahol hamar észreveszik, hogy a munka világába visszatérése előtt, épp az anyaságának köszönhetően fejlesztett ki olyan plusz képességeket, amelyeket a munkakörében is hasznosíthat, ha hagyják, ha bizalmat szavaznak neki. Mégis, a gyermekvállalás egy anya számára legtöbbször egyenlő azzal, hogy a szülést követő évtizedben a karrierje elakad. De nem örökre!

Talán nem olyan egyenes a karrierív, ám a család nem zárja ki a szakmai előmenetelt. Nem a gyermekünk akadályoz a fejlődésben, előmenetelben, hanem a társadalom. Az a hozzáállás, amely miatt egyáltalán felmerül, hogy a nőknek választaniuk kell a család és a szakmai sikerek között. A második hivatásomat élem, a második karreieremet építem, és nem zárok ki egy újabb váltást sem, és ezt javaslom minden anyatársamnak is. Mert nálunk, anyáknál szívósabb, kitartóbb, jobb menedzser nincs. Ha dolgozunk, akkor keményen tesszük, munkaszervezésben, időbeosztásban, hatékony feladatvégzésben verhetetlenek vagyunk. Ahogy empátiában, segítőkészségben és türelemben sem szenvedünk hiányt. Anyaként ez a minimum.