Meghan Markle és Harry herceg 2018 májusában tartott esküvője világszerte nagy figyelmet kapott. A Windsor kastélyban megrendezett szertartás az év egyik legkiemelkedőbb eseménye volt, azonban a készülődés során nem minden ment gördülékenyen. Meghan és a királyi család között többször is feszült helyzet alakult ki, amelyekről azóta számos részlet látott napvilágot.
Katie Nicholl, a királyi család szakértője és a The New Royals című könyv szerzője egy különösen emlékezetes pillanatról számolt be, amely a Windsor kastélyban történt ételkóstolás során zajlott le. II. Erzsébet királynő nem hagyta szó nélkül a dolgot.
A palotai forrás szerint Meghan Markle éppen a menü összeállításán dolgozott, amikor az egyik fogással kapcsolatban problémát észlelt.
„Meghan a kastélyban volt, hogy megkóstolja az ételeket, és azt mondta az egyik séfnek, hogy tojás ízét érzi” – állítja a bennfentes.
„Eléggé felidegesítette magát, mondván, hogy az ételnek vegánnak és makrobiotikusnak kellett volna lennie. Ekkor lépett be II. Erzsébet királynő, és azt mondta:
Meghan, ebben a családban nem beszélünk így az emberekkel.
Ez az egyetlen mondat elegendő volt ahhoz, hogy Meghan azonnal visszavegyen, egyben azt is jelezte, hogy az újdonsült hercegné nem viselkedhet úgy, ahogy akar, mert árgus szemekkel figyelik és a királynő nem habozik jelezni, ha Meghan illetlenül viselkedik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.