Angelina Jolie és Jonny Lee Miller egykor Hollywood egyik legizgalmasabb fiatal párja volt, ám házasságuk rövid életűnek bizonyult. Ennek ellenére kapcsolatuk a mai napig megmaradt, olykor találkoznak is.
Angelina Jolie - aki fájlalja, hogy gyerekei nem vonzódnak a színészethez - a Santa Barbarai Nemzetközi Filmfesztiválon beszélgetett Leonard Maltin filmkritikussal, ahol karrierjének különböző szakaszairól esett szó. A beszélgetés során levetítettek egy részletet az 1995-ös Hackers című filmből, amelyben Jolie és Miller együtt szerepeltek. A 49 éves színésznő elárulta, hogy még mindig jóban van exférjével. A film részleteinek lejátszása után Jolie elmondta, hogy ő és az 52 éves Miller még mindig tartják a kapcsolatot, és örül annak, hogy mindketten szülők lettek. „Nem igazán nézem a saját filmjeimet, és ezért nem hiszem, hogy a Hackerst láttam volna a premier óta. De csodálatos kapcsolatom van Jonnyval, neki és nekem egyidős fiaink vannak” – mondta a színésznő.
Angelina Jolie és Jonny Lee Miller 1996-ban házasodtak össze egy kisebb polgári szertartáson, ám mindössze 18 hónap után különváltak, majd 2000-ben véglegesítették válásukat. Jolie később még kétszer házasodott: előbb Billy Bob Thorntonnal (2000-2003), majd Brad Pittel (2014-2016), akivel hat közös gyermekük van: Maddox, Pax, Zahara, Shiloh, valamint az ikrek, Knox és Vivienne. Miller 2008 és 2018 között Michele Hicks színésznő férje volt, és egy közös fiuk született, Buster, aki most 16 éves.
Iain Softley, a Hackers rendezője egy 2020-as interjúban azt nyilatkozta, hogy fontolgatják a film folytatását. Ha ez így van, lehetséges hogy Jolie-t és Jonny Lee Millert láthatjuk még együtt a moziban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.