Amikor még a király székelése látványosság volt - A tisztálkodás története

Az ókori görögök már megmosdatták az újszülötteket

A tisztálkodási szokásokat tekintve nem sok kivetnivalót találhatunk az ókori római görög vagy zsidó emberek életében. Míg utóbbi népnél inkább a valláshoz kötődött a rendszeres mosdás, addig a rómaiak kifejezetten hiúk voltak: a férfiak körében is divat volt a test szőrtelenítése, a díszes öltözékek és a rendszeres fürdés illetve közös fürdőzés.

Gazdagabb házakban kisebb-nagyobb medencéket is építettek, melyekben a férfiak közösen fürödtek, természetesen időnként hölgyek társaságát is igénybe véve. A görögök az újszülötteket is megfürdették, ami akkoriban nem volt elterjedt szokás, ezenkívül a templomba való belépés sem volt megengedett piszkosan. De a Bibliában is találunk történeteket, melyekben a fürdés szerepel.

A magyarok fürdősátrakban tisztálkodtak

Őseink sem maradtak le a tisztaságban, a régi magyarokról is számos feljegyzés bizonyítja, hogy rendszeresen tisztálkodtak, külön fürdősátrakat, majd az 1000-es években nyilvános fürdőket is igénybe véve. Ezekben csak a nap egy bizonyos szakaszában lehetett megmártózni, s az idő eljöttét a fürdőserpenyők kongatása vagy kürtszó jelezte. Az 1200-as években már Győrben és Esztergomban is épültek nyilvános fürdőhelyek.

Fürdés helyett parfüm

Ezeknek a szokásoknak azonban a pestis és a szifilisz egyszer csak véget vetett, az akkori emberek azt gondolták, a víz is terjeszti a ragályt, így aztán a fürdésről áttértek a parfümökre. Így a tisztálkodás egészen a 19. századig igencsak háttérbe szorult. Magyarországon is külön rendelet tiltotta a közös fürdéseket a fertőző betegségek visszaszorítása érdekében. Ez aztán annyira sikeresnek bizonyult, hogy a feljegyzések szerint az 1600-as években élő Bethlen Miklós magyar főúr haját 25 évig nem mosta meg senki, arcát mosás helyett kéthetente borotválták, lábát pedig egy-kéthetente tisztíttatta meg. A főúr javára lehet írni azonban a napi többszöri kéz- és szájmosást.

A helyzet az ezt követő évtizedekben sem javult, 13. Lajos lábát például életében először hatévesen mosták meg. Tetszhetett neki a dolog, mert ő már építtetett egy márványkádas fürdőszobát a palotájába, melyet a látogatók is megcsodálhattak, mint rendkívüli látványosságot. A kádat egyébként sok orvos kifejezetten egészségtelennek tartotta még a 18. században is.

A király székelése kifejezett látványosság

Illemhely azonban nem volt még a királyi fürdőszobában sem, már a hordozható árnyékszék is nagy luxusnak számított, s csak a koronás főknek jutott. A palota többi lakójának körülbelül 200 éjjeli edénnyel kellett beérnie, s talán mondanunk sem kell, hogy ez közel sem volt elég a 2-5000 embernek. A szolgák ott ürítettek, ahol rájuk tört a szükség, esetleg behúzódtak valami kevéssé forgalmas sarokba. A király székelése már kifejezett látványosság volt, csak az arra méltó nemesek vagy nagykövetek lehettek jelen, amikor a szolgák bevitték uruknak a hordozható széket lyukkal a közepén, mely alá éjjeli edényt tettek. Erre a különlegességre egyébként még a jogot is meg lehetett vásárolni.

Éjjeliedények az utcán

Hiába találta fel Sir Harlington a vízöblítéses vécét az 1500-as évek végén, még 1788-ban is az utcára ürítették az emberek az éjjeliedények tartalmát. Ezek után el lehet képzelni, hogy ha nem hordszékben közlekedett az ember az utcán, mi mindenbe lépett bele. A ruha tisztasága így nem is volt követelmény, de annyira nem, hogy amikor egy rangos idős madame kutyája bevizelt a szobába, a társaság szeme előtt a hölgy a saját ruhájával törölte fel a tócsát.

A sötét és meglehetősen büdös középkor után csak lassan indult meg a fejlődés a higiénia irányába. Nagy előrelépést jelentett, amikor az 1750-es évektől legalább a férfiak viseltek és időnként váltottak fehérneműt.

A tisztálkodás forradalma

Az ipari forradalom aztán magával hozta a tisztálkodás forradalmát is, elterjedt a gazdagabb családok köreiben az angolvécé és a fürdőszoba is. A szegényebb házakban emeletenként volt egy illemhely, így elképzelhetjük az állapotát, s akkoriban még a folyó víz sem volt bevezetve. Így a mosakodás egy lavór vízre korlátozódott, a szappant pedig nem használták túl gyakran. A testszagot és faluhelyen a trágyaszagot az élet teljesen természetes velejárójának tekintették.

Hazánkban sokáig a heti egyszeri mosdás volt szokásban, de télen, amikor a fürdés a megfázást is magával hozhatta, megesett, hogy hónapokig nem fürödtek az emberek. Az ötvenes évekig hajat is csak két-háromhetente mostak, télen a fent említett okokból jóval ritkábban. Testápoló híján a kiszáradt bőrt disznózsírral kenegették, a szappant is zsírból, házilag főzték.

Ma már túlzásba visszük

Napjainkban azonban sokak szerint már a ló túloldára estünk a tisztálkodás területén. Angol kutatók ugyanis a túlzásba vitt mosakodást teszik felelőssé a mind gyakrabban előforduló allergiás és ekcémás tünetekért. Ronthat a helyzeten, ha - különösen gyermekeknél - antibakteriális szappant használunk, mert az mindenfajta baktériumot elpusztít, azokat is, melyekre szükségünk lenne. A fejlődő immunrendszer így kezdetben nem találkozik elég kórokozóval, és később nagyobb eséllyel alakul ki allergiás reakció. De nemcsak az antibakteriális termékek, hanem a mindennaposan használt sokféle kozmetikum és a bőr felső rétegét eltávolító erős hatású mosakodószerek is - az arra fogékonyaknál - allergiához vagy ekcémához vezethetnek.

Így, mint általában mindenben, a középkori bűzös hanyagság és korunk tisztaságmániája között az arany középút lehet a megfelelő irány.