Barbara 27 éves, csinos, kedves arcú fiatal nő. Jó munkája van, szereti a párját, ám úgy érzi, vásárlási szenvedélye viharos sebességgel veszi át az uralmat az élete fölött: "Olyan öt éve kezdődött. Épp a kellős közepén voltam egy viharos párkapcsolatnak, ahol a nagy kiborulások után rendszerint egy-egy különleges ruhadarabbal vigasztaltam magam. Megtehettem. Akkori pasim is, én is jól kerestem. Úgy éreztem, meg se kottyan, ha akár a teljes fizetésemet magamra költöm. Mára azonban megváltozott a helyzet. Új kapcsolatban élek, és nagyon szeretem a páromat, mégis elképesztő kényszert érzek arra, hogy munka helyett bevessem magam egy zsúfolt bevásárlóközpontba, hogy új és újabb ruhadarabokra vadásszak."
Lopásra ítélve
A fiatal nő utánaolvasott a tüneteknek, és tisztában van azzal, hogy amit érez és tesz az betegség, és szakemberhez kellene fordulnia: "De ehhez be kéne vonni a páromat is. Ezt viszont semmiképp nem akarom. Hogyan mondhatnám el neki, hogy egy éve meglopom? Hogy amióta felerősödött a szenvedély, nemcsak a saját számlámról, de az övéről is elemelek kisebb-nagyobb összegeket, amelyekkel olyan dolgokat vásárolok, amelyeket aztán vagy soha nem mutatok meg neki, vagy azt hazudom neki, hogy már réges-régen megvan? De ez a ritkább, mert hiába az új holmi, sokszor fel sem veszem, vagy eldugom - egész készletet halmoztam már fel méregdrága cipőkből a gardrób alján - máskor vásárlás után elajándékozom a luxusdarabokat. Ha tudnád, milyen népszerű vagyok a barátnőim, a kolléganőim körében!"
A párom azt hiszi, szeretőt tartok
Barbarát, elmondása szerint, ez a folyamatos kettős élet felemészti, úgy érzi, tönkreteszi a párkapcsolatát és az életét: "A vásárlások ugyanis nemcsak sok pénzt igényelnek, de sok időt is. És a munkahelyről nem tudok annyiszor meglógni, mint ahányszor rám tör a szerzési éhség! Így munka után nem hazaindulok, hozzá, hanem a boltokba. Néha csak két-három órával később érek haza, mint kellene, és a párom az utóbbi időben többször megfogalmazta, hogy gyanakszik. Azt hiszi, szeretőm van... pedig a szenvedély nem egy másik pasinak szól, hanem a vásárlásnak. Az rabolja el a lelkemet, a szívemet, a gondolataimat. Ezért olyan csapnivaló a szex is közöttünk. Néha vásárlás után bűntudattól gyötörten rávetem magam, szinte belekényszerítem a szexbe. Máskor hetekig eszembe sem jut a szex, sokkal jobban érdekel például egy magas sarkú, méregzöld bőrcsizma, amit valahol megláttam, vagy egy új, ezüstszálakkal átszőtt sál, egy klassz pénztárca."
Képtelen vagyok a munkámra koncentrálni
"Aki azt hiszi, ez kellemes állapot, az nagyon téved! - folytatja Barbara. "Én a vásárlásról álmodok: álmomban is lázasan keresgélek, kutatok a polcokon, a vállfás ruhákat pörgetem. Álmomban fizetek. Aztán újra fizetek, meg újra. Felkapom a csomagokat és csörtetek a következő boltba. És nem csak álmodom ezt. Napközben, munka helyett erről álmodozom. Be-bevillan az előző túra során meglátott kis ruci, egy klassz öv, egy pazar színű táska és szinte belesápadok, annyira kívánom, hogy megvehessem, hogy az enyém legyen. Ha elviszik az orrom elől, akkor hisztérikus leszek és azonnal kell valami vigasz. Egy másik táska, valami nagy, valami drága. Valami illatos. Vagy húsz darab bontatlan parfümöm van otthon! És tudom, hogy ezen a héten is fogok venni egyet. Mert már tudom is, hogy melyiket."
Nem merek babát vállalni
A szenvedélybeteg lány nem mer előre tervezni sem: "Évek óta egyetlen fillért sem tudtunk félretenni, mert mindent elverek. Sőt, a hitelkártyám terhére minden hónapban adósságokat halmozok fel, máskor kölcsönkérek, és csak nagy nehézségek árán tudom visszaadni. A múltkor például a nyugdíjas anyukámtól kuncsorogtam pénzt, azt hazudtam, hogy nőgyógyászati műtétre kell a pénz, hogy rendbe akarom kapni magam, hogy jöhessen a baba... - közben majd belehaltam, annyira szégyelltem magam a hazugság miatt, mert dehogy tervezek én babát! Nem merek, én tényleg attól félek, hogy pelenka meg tápszer helyett majd cipőt veszek magamnak."
Az utolsó fillérig hajt a kényszer
Barbara párja mindeközben lázasan hajt, hogy több pénzük legyen: "Azt sem érti szegény, miért nem jutunk egyről a kettőre. Most még beadom neki, hogy drága minden, meg hogy nem is olyan egyszerű beosztani a pénzt, meg hogy jönnek váratlan kiadások. Egy-két új darabot megmutatok persze, úgy igazolásképpen, hogy hát ezt megvettem. Ugye nem haragszik? És nem haragszik, érti, hogy nő vagyok, és hogy a nőknek néha kell valami kis luxus - és szegény nem is sejti, hogy undorító módon manipulálom, mert abban a hónapban nem annyit vásároltam, amennyit meglebbentek előtte, hanem tízszer annyit. Kölcsönre, vagy az utolsó kiló kenyér árán! A legfájdalmasabb az volt, amikor egy este meglepett egy gyönyörű bőrkesztyűvel, mert egy délután, amikor kivételesen együtt kávéztunk egy plázában, meglátta, hogy mennyire megtetszett nekem. Megvette szegény, és én remegtem a bűntudattól, hiszen én a kávézás utáni délelőtt kilógtam a melóból és vettem magamnak egyet, csak éppen eldugtam. Ő meg két hétig spórolt a kajapénzével, hogy örömet szerezhessen."
Rosszul vagyok magamtól
"A legrosszabb az egészben, hogy tudom, a szerzés mámorító érzése néhány perc csupán, és már a pénztárnál érzem, ahogy keserű epeként kúszik elő a bűntudat. Vannak esték, amikor eldugom a szerzett holmikat, aztán berohanok a fürdőbe, és elhányom magam. De éjjel újra vásárlásról álmodok, aztán reggel újra kezdődik minden. Lázas készülődés, tervezgetés, sakkjátszma az idővel, fogadalom, hogy ma időben érek haza, hogy vacsorával, figyelemmel, szerelemmel várom majd haza a páromat, és közben tudom, hogy hazudok, mert aznap biztosan nem így lesz, mert a szürke kötött tunika, amire szemet vetettem az éppen a munkahelyemtől távolabb eső plázában van. És nekem oda egyszerűen el kell mennem..."
Gazdag Enikő, pszichológus
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.