A modern társadalom "kasztrálja" a férfit?

A nemek nagy háborúja - ki hordja a nadrágot?

Az ember természeténél fogva kooperációra törekvő lény, ám a férfi és a nő alapvető céljait tekintve ellenérdekelt. Ahhoz, hogy hosszú távon képesek legyenek a sikeres együttműködésre, egyetlen dologra van szükségük: összefogásra. Évszázadokon át úgy nevelték a lányokat, hogy az "igazi nő" feladata a háztartás vezetése és a gyereknevelés, a férfié a családfenntartás és a karrierépítés. Napjainkban a hagyományos nemi szerepek egyre inkább megkérdőjeleződnek. A '60-as években kibontakozó szexuális forradalom megváltozatta a nők helyzetét, akik ma már ugyanolyan szerepeket vállalhatnak, mint férfitársaik. A modern "hímek" közül sokan úgy érzik, hogy a világot a nők uralják, ezáltal ők elvesztették igazi szerepüket a társadalomban, és hiába igyekeznek visszanyerni férfiasságukat, a nők sárba tiporják jogaikat. Egy friss kutatás meglepő eredménye szerint tíz férfiből négy nem a pókoktól vagy a magasságtól retteg, hanem a parancsolgató nőktől.

Kramer kontra Kramer

A nők követelik az egyenlőséget, hogy női adottságaik a lehető legjobban kiteljesedjenek, és azt akarják bizonyítani, hogy ők mindenre képesek. Emancipált viselkedésüknek az lesz az eredménye, hogy a férfiak egyre gyengébbé, a nők pedig egyre dominánsabbá válnak. "A kitartást, szorgalmat, tűrést a gyermekek többnyire az édesapjuktól tanulják meg, ám a mai férfiakat nők nevelik, és a pasik nem elég erősek. Bizonytalanok abban, hogyan feleljenek meg a nők elvárásainak. Sokszor a nő is képtelen igényeket támaszt a férfivel szemben, amivel olyan terheket ró az ellenkező nem vállára, amelynek munkamánia, öngyilkosság vagy lelki problémák lehetnek a következményei. Példaként említeném, hogy az USA-ban szexuális zaklatásnak minősül az, amikor egy férfi szexuális tartalmú vicceket mesél, pedig ebben a szituációban a férfi pontosan férfiként kezelni a nőt. Ezzel szemben, ha egy nő valódi nőként viselkedik, azelőtt egyetlen férfi sem engedi meg magának az obszcenitást. A mai nőknek nehéz elfogadniuk, hogy otthon a férfi a beosztott, és a nő testesíti meg a főnököt" - mondja Tamási Erzsébet kriminológus, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa.

A "nő mint áldozat"?

"A 20. század végétől 'a nők világában' élünk, a gyermekek és a nők problémáiról szinte mindig a nők szemszögéből ítélkezünk. Senki sem kíváncsi a férfiak történetére, sőt, még tudományos területeken sem vizsgálják annyiszor a férfiak helyzetét, mint a nőkét. Ebben a mai rendszerben - amikor felbomlik a férfi- és női szerepek közti harmónia - a párok sokszor nem működnek együtt még az utódokért sem. A nők férfi módra gondolkodnak, és például szülés után is hamar visszatérnek a munka világába, ami voltaképp a férfiak élettere. Ennek következménye, hogy a '60-as évek után (addig együttműködő párkapcsolat volt férfi és nő között) eljutottunk egy olyan világba, hogy a nő sokkal értékesebb a társadalom számára" - fűzi hozzá a szakértő. A szexuális forradalomnak köszönhetően a nők felszabadultak, az utódtervezésbe, a gyermeknevelésbe, a válás kérdésébe a férfi kevésbé szólhat bele. A mai nők közül sokan úgy gondolják, hogy a változások hátrányait köszönik, nem, csak az előnyös pozíciókat kérik, miközben méltányolják, hogy védtelenek, esendőek és kiszolgáltatottak. Ez pedig erősíti a "nő mint áldozat" státuszt, mert a társadalom az áldozatnak nyújt segítséget és együttérzést.

A modern társadalmak áldozata: a férfi

"Tévhit, hogy a férfiakkal szembeni erőszak általában családon belül történik, ahol a nő az egyetlen szenvedő fél. Az USA egyetemein számos vizsgálatot végeztek, amelyből kiderült, hogy nagyon sokszor éri a férfiakat is erőszak. A campusokon például a diáklányok kinézik maguknak a suli menő srácait - akik mellesleg komoly párkapcsolatban élnek, és eszük ágában sincs félrelépni -, verbálisan inzultálják, aztán leitatják őket, hogy elcsábíthassák az ellenszegülőt. Történt olyan eset is, hogy három lány orálisan elégítette ki a fiút, aki annyira berúgott, hogy semmire nem emlékezett, ám az ilyen típusú szexuális kapcsolat büntetőjogilag ugyanolyan erőszaknak számít" - vélekedik a szakértő. Ezeknek a bűncselekményeknek nagyon súlyos traumás következményei vannak, de erről nem veszünk tudomást. A férfinak mindig el kell rejteni az érzelmeit, és a bántalmazott nyilván nem fog feljelentést tenni a rendőrségen, mert úgysem hinnének neki. "Fontos kiemelni - folytatja dr. Tamási Erzsébet -, hogy a közhiedelmekkel ellentétben a bűncselekmények leggyakoribb áldozatai férfiak, ahogy a legtöbb bűntényt is egyedülálló, fiatal, városi férfi követi el.

Ki védi meg a férfit?

Az amerikai komikus, Phil Hartman soha nem beszélt házassági problémájáról, kivéve a "vicces" történeteket, hogy csak akkor hagyta el az otthonát, amikor féltékenységi rohamot kapott a felesége. A tévésztár sokáig azt mondta mindenkinek - mint oly sok férfitársa -, hogy csodálatos a házassága, ám az ő élete tragédiával végződött, miután érzelmileg labilis neje egy átmulatott éjszaka után lelőtte. A családon belüli erőszak a közfelfogásban a nőkkel és a gyerekekkel szemben megnyilvánuló férfi agressziót jelenti, és a férfiak bántalmazottként vagy áldozatként elvétve fordulnak elő. Amikor a férfi az áldozat, két akadállyal kell szembesülnie: elsősorban azzal, hogy bizonyítania kell áldozati státuszát, másrészt azt is biztosítania kell, hogy megvédje gyermekeit a bántalmazó anyától. Családon belüli erőszak esetén a legtöbb férfi úgy reagál, hogy néma marad: a hallgatást gyakran olyan tényezők ösztönzik, mint a félelem a megbélyegzéstől, a nevetségessé válástól, és az a felismerés, hogy vallomása után valószínűleg kilakoltatják. Még ha a férfi bizonyítja is a bíróság előtt, hogy ő az áldozat, általában elválasztják a gyermekeitől, akikkel gyakran csak komoly nehézségek árán tarthat fenn rendszeres kapcsolatot, tehát valójában őt kezelik elkövetőként az áldozat helyett.

A férfi áldozatok társadalmi stigmákat viselnek

A férfiaktól elvárják, hogy felelősséget vállaljanak erőszakos tetteikért, ám ha egy nő az elkövető, komplett kifogáslista áll rendelkezésére: szülés utáni depresszió, stressz, klimax, gyerekkori traumák, önvédelem stb. Amikor a nő viselkedik erőszakosan a párkapcsolatban, akkor még nem feltétlenül gondolják róla azt, hogy rossz anya, ezzel szemben, ha egy férfi erőszakos, gyakran megkapja azt is a társadalomtól, hogy alkalmatlan a szülői szerepre. A törvény abból indul ki, hogy a gyermeknek szinte mindig jobb helye van az édesanyánál, ezért a bántalmazott férfiak számára az egyetlen lehetőség, ha beletörődnek a visszaélésbe, vagy felelősséget vállalnak a hamis vádakért, mert számukra nincs valódi védelem, ahogy támogató szervezetek sem. Ugyanakkor a társadalom nem rendelkezik azzal a joggal, hogy nemek alapján diszkriminálja a családon belüli erőszakot, ezért ugyanazt a védelmet és segítséget kell (ene) megadnia a férfiak számára is.